2017. december 18. Auguszta
Miskolc
-3°C / 2°C
25 éves az Isteni Ige templom Miskolcon
minap.hu
|
2017. szeptember 24. 12:32
|
frissítve: 2017. szeptember 27. 14:32
1992. szeptember 27-én szentelték fel az Avas-déli Isteni Ige Templomot, valamint ezzel egy időben tették le a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium alapkövét is. Ennek a jeles napnak a tiszteletére egész heti Búcsú Programmal készült a római és a görög katolikus közösség.

1988-ban először kerültek be Magyarországon párton kívüli képviselők a parlamentbe. Köztük volt Velkey László orvosprofesszor is, aki Seregély István egri érsekkel összefogva vetette fel az annak idején merész gondolatot: Miskolc legnagyobb lakótelepén a katolikus egyháznak egy ökumenikus templomot kell építenie!

A tabunak számító ötletet sikerült elfogadtatniuk a hatóságokkal. Az eredeti elképzelés nem csupán a római és görög katolikus plébániáknak, hanem a református és evangélikus egyházközségeknek adott volna helyet. A protestáns közösségek még a tervezés szakaszában lemondtak a bekapcsolódásról, így az 1992. szeptember 27-én történt szentelés óta a római és görög közösség közösen használja a templomot, saját kápolnával és hittanteremmel.

Az egyházakat képviselő püspökök 1988. május 23.-án Miskolcon, a Mindszenti Plébánián jegyzőkönyvben rögzítették az ökumenikus templom építésének szándékát és a feladatokat. A terv megvalósításához 1988-ban területet kaptak a városi tanácstól.

1989-ben történt a templom tervpályázatának meghirdetése, a kiírt pályázatot, az azóta Ybl-díjas Ferencz István és munkatársainak terve nyerte el. 1989-ben az építkezés vezetésére és az egyházközség képviselőtestületének életre hívására Mándy Zoltán és Grunda János szervező lelkészek kaptak megbízást.

1990-ben a templom építésére megtörtént a szerződéskötés a Borsod Építőipari Vállalattal, a kivitelezésre a KÖZLAK Vállalat kapott megbízást Szalay Antalné igazgató és Baksa István építésvezető felügyelete mellett. A földmunkák 1990 júniusában kezdődtek el.

avasi_bucsu_170924ml_4.jpg

1991. június 2-án, Pünkösdkor volt az ünnepélyes alapkőletétel, az alapkövet Seregély István érsek atya szentelte meg. 1991 karácsonyán már éjféli misét tartottak a neobizánci stílusú új templomban. A templom ekkori lelkésze és az építkezés egyházi felügyelője Mándy Zoltán atya volt.

1992 húsvétjára elkészült a görög katolikus kápolna. A kápolnát Mosolygó Marcell Búza téri főesperes parókus szentelte fel. 1992 tavaszán több mint 100 gyermek volt elsőáldozó az akkor még aláállványozott templomban.

avasi_bucsu_170924ml_5.jpg

Az Avas-déli Ige templomához és a hozzá tartozó római katolikus és görög katolikus plébániához szervesen kapcsolódott az egyházi gimnázium felépítésének terve. Seregély István érsek először a bencéseket kérte fel a leendő gimnázium vezetésére. Az ő visszalépésük után a Magyarországra visszatelepült jezsuitákhoz fordult. Római jóváhagyás után Nemesszeghy Ervin SJ elvállalta a rend nevében a feladatot és elkezdődött a munka előkészítése.

1992. szeptember 27-én, a templom felszentelése napján történik az iskola alapkőletétele és megáldása. A magyar jezsuita provinciát Nemesszeghy Ervin SJ tartományfőnök képviselte. Ezen a napon szentelte fel az Ige templomát Kada Lajos érsek, pápai nuncius, és megáldotta a gimnázium alapkövét. A templom felszentelésén jel volt Seregély István egri érsek és Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyés püspök, valamint sok világi és egyházi méltóság.

avasi_bucsu_170924ml_7.jpg

1993 és 1995 között felépült az észak-olasz mintát követő harangtorony is. A Szent Ferenc nevű harang 420 kg, a Szent Erzsébet pedig 243 kg tömegű, mindkettőt Gombos Lajos öntötte 1992-ben. A harangokat Kovács Endre püspök szentelte meg.

A templom római katolikus kápolnájának szárnyas oltárát Máger Ágnes festőművész, a fából faragott keresztút stációit Kopp Judit készítette. A görög katolikus kápolnát Kárpáti László szekkói és ikonjai, valamint Janka Gábor ikonjai díszítik. A templom főhajójának négy evangélistáját Xantus Géza csíkszeredai festőművész készítette.

avasi_bucsu_170924ml_25.jpg

1994 májusában megérkezett P. Csókay Károly SJ, hogy átvegye az Ige templomának lelkészi szolgálatát Mándy Zoltántól. Károly atya folytatta a templom építésével kapcsolatos munkát, a meghibásodások javítását, és a lakótelep lakásait felkeresve a közösség építését. Ezekben az években került sor Miskolc többi plébániájával a kapcsolat felvételére és elmélyítésére.

A templom az ökumenikus együttműködésre való készséget tükrözi vissza. A templom titulusa „Isteni Ige”. A kezdetektől fenntartott nyitottság gyümölcse, hogy a 2000 adventjétől összegyűlő református közösség, később önálló gyülekezet éveken keresztül a hittanteremben, majd a gimnáziumban tartotta az istentiszteletet és más alkalmait.

A templom és az iskola együttese a jezsuiták lelki vezetésével az eltelt 25 év alatt mindvégig szoros volt, a plébániai és az gimnáziumi közösség erősödött, és folyamatosan ellátja missziós feladatát az avasi lakótelepen.

Nem

Videótár

A vízilabdások is ajándékoztak
01:35
Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Szeretet sütiért adomány
01:34
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
Avalon Mikulásfutás
01:50
Egy éves az Egészségfejlesztési Intézet
02:24
Élő Betlehem a Baráthegyi Majorságban
02:11
Kohászattörténeti verseny
02:11
Szeretet sütigyárban Demeter Ervin és Csöbör Katalin
01:42

Most

Jelenleg nincs adás!