2017. december 14. Szilárda
Miskolc
-2°C / 5°C
„Az légy, aki vagy...!" – Charlie szülinapi koncertje Miskolcon!
minap.hu
|
2017. november 19. 21:28
|
frissítve: 2017. november 20. 16:35
Charlie (Horváth Károly), a „Jég Dupla Whiskyvel”, a New York - New York” és számtalan más, örökzöld sláger előadója, 2017. október 28-án töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból „szülinapi” turnéra indult, hogy vidéki rajongóival is együtt ünnepelhesse a kerek évfordulót. Szombaton este Miskolcon, a Művészetek Házában adott koncertet.

A Liszt Ferenc-díjas Charlie, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze 1947. október 28.-án született Ondódon. Eredetileg balett-táncosnak készült, de egy betegség miatt szakítania kellett ezen ambícióival. Székesfehérvári gimnazista évei során alapított először rockegyüttest, majd 1967-től a Decca tagja lett. Az együttest jogi okokból át kellett nevezniük, választásuk a mexikóvárosi világverseny által megihletve az Olympiára esett. 1970-ben belső ellentétek miatt oszlottak fel. Charlie egy időre külföldön próbált szerencsét, két és fél évet töltött Afrikában az Afriaca nevű formációval, ekkoriban fordult érdeklődése a funk és a soul felé. A 70-es évek első felében kezdett együtt dolgozni öccsével, a szaxofonon és fuvolán játszó Horváth Csabával, valamint Tátrai Tiborral.

charlie_20171118_bl.jpg

Hazatérve végül 1975-től Tátraival együtt a Generál sorait erősítette, három lemezt készített az együttessel: a Zenegépet, a Heart of Rockot és a Piros biciklit Charlie az afrikai évek tapasztalatai nyomán a magyar könnyűzenében elsők között nyúlt kongához. Ez a formáció 1979-ben oszlott fel. Egy időre az újjáalakult Olympia adott helyet a zenésznek, svájci és skandináviai fellépéseket tartottak. Aztán az 1982-ben alakult Pannonia Express megkeresésére igent mondó Charlie tíz évre gyakorlatilag ismét elhagyta Magyarországot, és az együttessel vagy külön úton, bejárta a világot - Svájctól Japánon és Spanyolországon át Norvégiáig és az Amerikai Egyesült Államokig.

1990-ben tért ismét haza, először a Tátrai Band énekese lett, szólókarrierje 1994-ben indult. A Tátraival 10 lemezt adott ki (A küszöbön túl, Kísértés, New York, New York, Best of Tátrai, Utazás az ismeretlenbe I-II, A Hold szerelme, Trilógia (Hajnali szél, Live, Városi lebegés), Különös álom, Mexicano, Csillagszél). Szólóénekesként hatalmas sikereket aratott, számos slágert énekelt (legismertebb dalai: a Jég dupla whiskey-vel, Az légy, aki vagy, Nézz az ég felé). Albumai, dalai és koncertjei számos díjat gyűjtöttek be, s állami kitüntetéseket is hoztak a zenésznek.

charlie2_20171118_bl.jpg

2001-ben a közönség merőben újszerű stílusban hallhatta Charlie-t énekelni. A populárisabb jazzt bemutató, ismert régi dalokat is big bandes átdolgozásban tartalmazó Jazzt 2002-ben a Soul & Jazz, 2005-ben pedig a Funky, Soul & Jazz követte. 2006-ban a zenész visszatalált a régi, populárisabb stílushoz, Másképp ugyanúgy című lemezével. Hetvenedik születésnapja alkalmából nagy koncertet ad év végén a budapesti Papp László arénában. Ezt megelőzően „szülinapi” turnéba kezdett, hogy vidéki rajongóival is együtt ünnepelhesse ezt a kerek évfordulót.

Nem

Videótár

Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Havazás
02:05
Második adventi gyertyagyújtás
02:35
Hatszáz csomagot vittek a gyerekek
01:50
Szeretet sütiért adomány
01:34
Téltánc a koraszülöttekért
02:07
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
Avalon Mikulásfutás
01:50
Miskolc a TE helyed!
01:32