2018. január 24. Timót
Miskolc
-6°C / -1°C
Az új pénzfogalmi szabályok számos esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak
mti.hu
|
2018. január 13. 11:38
|
frissítve: 2018. január 13. 11:38
Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.

A módosítások egyik legkedvezőbb eleme az, hogy a korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. Sőt, még ezt az összeget sem kell befizetnie, ha a plasztikkártya ellopását, illetve jogosulatlan használatát a visszaélés előtt nem vehette észre,  vagy a kár bekövetkezéséért a bank, vagy a pénzügyi szolgáltató tehető felelőssé, illetve ha az adott szolgáltató nem írt elő erős, egyértelmű ügyfél-hitelesítést a kártyás fizetésekre.

Továbbra is érvényben marad az a szabály, mely szerint a bank mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben a kárt a fizető ügyfél csalárd módon eljárva, vagy a kárt a kártyahasználati szabályok szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta, például a PIN-kódot felírta a bankkártyára, így az másvalaki tudomására is juthatott.

Az enpenzem.hu portál a napokban részletesen írt arról, hogy szombattól, azaz január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál. A letiltás feloldására is ugyanezt írják elő a jogszabályban. A költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is. A kártyapótlás díja várhatóan alacsonyabb lesz, mert a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják csak fel. 

Kedvező változás az is, hogy kártya, illetve az ahhoz tartozó PIN-kód ügyfél részére megküldésével összefüggő kockázat ezentúl a bankot terheli.

Nem

Videótár

Forralt Bor és Tepertő Fesztivál már nyolcadszor
02:42
Jeges járda
01:56
Jégkorong Magyar Kupa győztes a DVTK Jegesmedvék
02:41
Dobrik István 2017 Múzsa díjasa
03:05
Hideg és meleg meglepetések az év első termelői napján
01:55
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!