2017. október 24. Salamon
Miskolc
4°C / 11°C
Brutális támadás: ütötték, rúgták, majd kirabolták a sértettet a buszmegállóban
minap.hu
|
2017. június 17. 21:34
|
frissítve: 2017. június 19. 16:38
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását azoknak a gyanúsítottaknak, akik június 14-én Múcsonyban késő éjszakai egy buszmegállóban megtámadtak egy férfit. Súlyosan bántalmazták, majd amikor a sértett a földre esett, ott is ütlegelték. Átkutatták a zsebeit, leszították a karláncát, elvették a karóráját, cipőjét, övtáskáját, a benne található okiratokkal és a bankkártyával együtt.

Elvették a nála található 40.000 forint készpénzt, és a mobiltelefonját is. Amikor a nadrágját is próbálták levenni, a sértettnek sikerült elszaladnia. A gyanúsítottak az elrabolt tárgyakon megosztoztak, majd a megszerzett bankkártyával a közelben lévő bankautomatából több alkalommal próbáltak pénzt levenni, de nem sikerült.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és szükségesnek látta az előzetes letartóztatás elrendelését. Amennyiben a gyanúsítottak bűnösségét megállapítják, több évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható velük szemben. Tekintettel arra, hogy büntetett előéletűek, velük szemben jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban, tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményt követnének el.

 

 

Nem

Videótár

Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
XIII. Miskolci Nemzeti Estély
96:54
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Miskolc a TE helyed!
01:32

Most

Jelenleg nincs adás!