2018. április 21. Konrád
Miskolc
7°C / 21°C
A Dal 2018 - Zsűritagok: talán az eddigi legerősebb mezőny
mti.hu
|
2017. december 13. 10:20
|
frissítve: 2017. december 13. 10:20
Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

papai_joci4.jpg

„Nagyon sok jó dal nem jutott be a harmincas mezőnybe. Először száz körülre szűkítettük le a beadott több mint háromszázötven pályaművet, sok vita kellett az előzsűriben ahhoz, hogy meghozzuk a döntést” – mondta Frenreisz Károly. Az LGT és a Skorpió alapító tagja, Kossuth-díjas rockzenész immár harmadszor szerepel A Dal zsűrijében. Mint fogalmazott, nem hisz egy nagy ívű eurovíziós dal keresésében, inkább nagyon magas színvonalú, különleges produkcióra van szükség, hasonlóra, mint amilyen idén Pápai Jocié volt. „A Dal a mai fiatal magyar zeneszerzők, szövegírók, előadók seregszemléje, bemutatkozási lehetőség, ami fontosabb, mint az, hogy a győztes részt vesz az Eurovíziós Dalfesztiválon” – jegyezte meg Frenreisz Károly.

A közmédia versenyének egyik új zsűritagja, Mező Misi, a Fonogram-díjas Magna Cum Laude énekes-gitárosa azt mondta, sok olyan pályamű érkezett A Dal 2018-ba, amelyet számára ismeretlen előadó énekel, ezzel együtt nagyon színvonalas produkció. „Korábban dolgoztam tehetségkutató műsorban, A Dal inkább tehetséggondozó verseny. Nagyon örülök annak, hogy ennyi jó dal van, és hogy próbáljuk előtérbe helyezni saját zenei kultúránkat. A zsűriben különböző emberek ülnek, de az ízlés nagyjából egységes volt” – szögezte le Mező Misi, aki hozzáfűzte: 2018-ban is értékes szakmai díjakat lehet nyerni, így „A Dal 2018 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2018 Felfedezettje” elismerést, valamint újra megrendezik az online Akusztik Dalversenyt.

A Dal 2018 másik két zsűritagja Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő, valamint a szintén új szereplő Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. Az ötödik zsűritag jövőre is a közönség. Az élő dalválasztó műsor január 20-án kezdődik és hat szombaton át tart, a döntő február 24-én lesz.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat