2017. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Miskolc
10°C / 23°C
Elektromos gyorstöltőt adtak át az M3-as autópályán
autoszektor.hu
|
2017. június 18. 18:30
|
frissítve: 2017. június 19. 21:24
Elektromos autó gyorstöltőpont válik elérhetővé az egyik legforgalmasabb autópálya, az M3-as LUKOIL kútjain. A Miskolcon és az M3 autópálya mentén frissen átadott gyorstöltőponttal az autópálya teljes szakaszán biztosított lett az elektromos autók töltése.

autolto.jpg

A magyar utakon csaknem 2500 zöld rendszámos (elektromos vagy hibrid) jármű közlekedik, a sofőrjeiknek az M3-as autópályán haladva már nem kell aggódniuk a töltés miatt.

„A jakabpusztai elektromos gyorstöltő a Kelet kapuja lesz:  immár gond nélkül elérhetőek a Kelet-magyarországi nagyvárosok is elektromos autóval” – mondta Horváth-Dori Jenő, a Normbenz Magyarország ügyvezető igazgatója.

„A kormány számára kiemelt stratégia cél az e-mobilitás erősítése Magyarországon. Célunk az, hogy 2020-ra 30 ezer elektromos autó járja hazánk útjait a Jedlik Ányos programnak köszönhetően. Az e-autók terjedése a kapcsolódó iparágakban is jelentős innovációkra ad lehetőséget, valamint nagy szerepet fog játszani a megtermelt áram tárolásában” – jelentette ki az átadón Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár.

Az elektromos autók környezetbarát mivolta köztudott, ugyanakkor akkumulátoruk kapacitása miatt gyakori töltést igényelnek, így a megfelelő támogató struktúra hiánya az egyik legnagyobb gátja a technológia további terjedésének. Jelenleg már csaknem másfél millió tisztán elektromos meghajtású autót helyeztek üzembe világszerte, de az igazán nagy ugrás az érzékelhető emisszió-csökkenéshez csak az elkövetkezendő pár évben várható.

Nem

Videótár

Szerkezetkész a stadion
03:38
Arculati kézikönyv készül Miskolcon
01:02
A sörgyári capriccio sztárjai érkeznek Miskolcra
02:45
Lakossági fórum az útfelújításról
01:15
Szépkor otthon felújítás
02:58
Meglepetéssel készül az állatkert
02:16
Augusztus 20-i tűzijáték Miskolcon
06:16
ProgramPont 2017.08.21.
03:17
Miskolc a TE helyed!
01:32