2017. november 20. Jolán
Miskolc
-1°C / 5°C
Megújult a Szépkor Szolgáltatási Központ a Vologdán (Képgalériával)
Kujan István
|
2017. augusztus 18. 13:15
|
frissítve: 2017. augusztus 20. 08:00
Megújult az önkormányzati tulajdonban lévő, időskorúak ellátásának helyet adó Szépkor Szolgáltatási Központ. A Mátyás király utcai épület ünnepélyes átadásán Kriza Ákos polgármester kiemelte, Miskolc megbecsüli szépkorúit, a városvezetés mindent megtesz azért, hogy az idősügyi ellátásban kényelmesebbé, gondtalanabbá tegyék a hétköznapokat.

„Rá sem ismerek!” – lép be kissé bizonytalanul egy Vologdán élő szépkorú a központ épületébe. Megtudjuk, ebédért jár ide, de nagyon szereti az intézmény kulturális műsorait is, amiken rendszeresen részt is vesz. „Tetőtől talpig új és szép a központ, nagyon örülök neki”, fogalmaz, majd búcsúzóul köszönetet mond a kivitelezőnek.

meszegyi_szepkor_170818_ja_14.jpg

Harsányi Lajosné a város másik végéből szintén közel 10 éve jár a klubba, ahol véleménye szerint „nagyon klassz rendezvények vannak”. – Nagyon jó a közösség az irodalmi délutánokon, a zenés összejöveteleken. Boldog vagyok, hogy most már az épület is ehhez mérhető – fűzi hozzá.

meszegyi_szepkor_170818_ja_20.jpg

A szolgáltatási központnak közel 220 ellátottja van, ők a házi segítségnyújtásban, étkeztetésben és idősek nappali ellátásában vesznek részt. Mint megtudtuk, egy 40 fős klub is működik a Mátyás király utcai központban.

meszegyi_szepkor_170818_ja_4.jpg

– Az intézmény közel 60 millió forintból újult meg, a fejlesztési projektben az ingatlan építészeti, gépészeti és elektromos felújítását, valamint energiahatékonysági korszerűsítését végezték el – tudjuk meg a MESZEGYI megbízott intézményvezetőjétől. Gúr Péter Attila hozzáteszi, felújították már az Újgyőri Szolgáltatási Központot is, a Katica és a Dobó Katica Bölcsődében pedig jelenleg is dolgoznak, az átadás őszre várható.

A projektről
A projekt célja a szolgáltatási központ építészeti, gépészeti és elektromos felújítása, infrastrukturális fejlesztése, energiahatékonysági korszerűsítése és az akadálymentesség, valamint esélyegyenlőség biztosítása volt. Az épület homlokzatát és a lapos tetőt hőszigetelték, az ablakokat és bejárati ajtókat az energetikai követelményeknek megfelelően lecserélték. Az akadálymentesség biztosítása érdekében mozgássérült parkolót, bejárati rámpát és akadálymentes WC-t alakítottak ki.

A körzetben az elmúlt hét évben, mióta a Fidesz-KDNP vezeti a várost, több mint egymilliárd forintot költöttek fejlesztésekre, beruházásokra - mondta el Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő. 120 millió forintból újították fel 2014-ben a Brunszvik Teréz Tagóvodát, 500 millióból a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolát, de több mint 100 millióból építettek csapadékvíz-elvezetőt, és kicserélték több utcában az ivóvízvezetékeket is.

A képviselő kiemelte: nem csak a körzetben, hanem a városban is milliárdos fejlesztések történnek. Kriza Ákos polgármester úgy fogalmazott: Miskolc megbecsüli időseit. - Nagyon fontos számunkra, hogy a szépkorúak érezzék: a város szereti, tiszteli őket, és gondoskodik róluk - hangoztatta Kriza Ákos.

meszegyi_szepkor_170818_ja_5.jpg

– Ezért indítottuk el a Salkaházi Sára programunkat, amely a pénzügyi támogatás mellett döntően kulturális programokat kínál a szabadidő kellemes eltöltéséhez. Igyekszik ugyanakkor a közösségi élményt is erősíteni – fogalmazott a városvezető.

meszegyi_szepkor_170818_ja_21.jpg

Mindent megtesz a városvezetés azért is, hogy az idősügyi ellátásban is kényelmesebbé, gondtalanabbá tegyék a hétköznapokat. Ezért indították el az idősotthon-felújítási programot, melynek csak egyik állomása a Mátyás király utcai központ. – Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselőnek elévülhetetlen érdemei vannak a központ felújításában; évek óta küzdött azért, hogy az otthon az elsők között legyen, ami megújul. A terület rengeteget fejlődött az elmúlt években, elég csak ezen az utcán is végigtekinteni: iskola, óvoda, idős otthon egymás mellett, s mindhárom fel van újítva – mutatott rá a polgármester.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „MESZEGYI – Szépkor Szolgáltatási Központ infrastrukturális fejlesztése” című TOP-6.6.2-15-MI1-2016-00003 jelű projektje keretében a Szépkor Szolgáltatási Központ korszerűsítését valósította meg. A projekt bruttó összköltsége meghaladta az 58 millió forintot, támogatási intenzitása 100 százalékos volt.

Nem

Videótár

Pénzgyűjtés a GYEK nek
01:33
Felújították a Tündérkert Óvodát
01:48
Fekve nyomó verseny
01:43
Védjünk meg Magyarországot Ifj Lomnici Zoltán
02:35
MVK Zrt balesetmentes közlekedés
01:41
Koraszülöttek Világnapja
01:59
26. Francia Filmnapok
02:06
Kutyamérgezés
02:42
Tél a Közútnál
02:02

Most

Jelenleg nincs adás!