2017. október 22. Előd
Miskolc
6°C / 12°C
Minek az embernek ellenség, ha ilyen osztálytársai vannak...
nlcafe.hu
|
2017. október 04. 20:17
|
frissítve: 2017. október 06. 22:17
Öngyilkos akart lenni egy lány osztálytársai hónapok óta tartó piszkálódásai miatt. Az édesanyja szívszorító üzenetet osztott meg Facebook-oldalán a kórházban fekvő lányáról.

korhaz-2.jpg

Az anya leveléből kiderül, hogy a lányt osztálytársai hét hónapon keresztül zaklatták. Az iskolai zaklatások sajnos elég gyakoriak. A lánynak különböző utálkozó leveleket küldözgettek folyamatosan, nem gondolva arra, milyen következményei lehetnek tettüknek. 

Miután felkerestem a gyerekek szüleit, és kértük, hogy beszéljenek velük, állítsák le őket, felhívtak az osztálytársak és annyit mondtak, vén banya vagyok. Próbálkoztam azzal is, hogy közvetlenül a gyerekeknek szóltam, de a szüleik azzal fenyegetőztek, hogy megvádolnak zaklatással.

Az anya azt is leírja, hogy kislányát többször is hazaküldték, miután az iskolában tett kárt önmagában, például a ceruzahegyező pengéjével vagdosta magát. Az iskola annyit tanácsolt a szülőknek, tanítsák meg kislányukat arra, hogyan növesszen páncélt és álljon ellent az ilyen zsarnokoskodásoknak. 

De hogy álljon ellen valaki az olyan elképesztő tetteknek, mikor felveszik videóra, majd kiteszik Snapchatre, ahogy a pad alatt, enyhén szétnyitott lábakkal ül, az onnan kijövő szagokra célzó felirattal a képen?

Az anya ez után a tett után vádat próbált emelni a gyerekek ellen, de a rendőrség annyit mondott, hogy nem lehet rábizonyítani senkire sem a tettet, és amúgy is pont ugyanez fog történni a a lánnyal a való világban is.

A megfélemlítés az egész családot érinti, nem csak a zaklatottat. Meg kell állítanunk minden ilyen kezdeményezésű tettet – ezekkel a sorokkal fejezte be üzenetét az anya, aki egy frissítésben hozzátette, lánya szerencsére már sokkal jobban van.

Ha úgy érzi, hogy Ön vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívja a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy mihamarabb keresse fel a Öngyilkosságmegelőzés.hu-t!

Nem

Videótár

Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
Tűzifahelyzet
02:52
Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Miskolc a TE helyed!
01:32