2017. december 18. Auguszta
Miskolc
-3°C / 2°C
Miskolcra érkezett a Szent László ereklye (Képgalériával!)
szentlaszloev.hu/magyarkurir.hu
|
2017. szeptember 30. 11:52
|
frissítve: 2017. október 02. 15:44
A Szent László-év alkalmából Szent László ereklye érkezett Miskolcra. Az ereklye előtt Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét szeptember 30-án, szombaton, 10 órától a Hejőcsabai Római Katolikus Plébánián.

A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Az életművében a nemzet fogalma is hangsúlyos volt, hiszen a Magyar Királyság az ő uralkodása alatt tudta megerősíteni pozícióját és szerepét a térségben.

szent_laszlo_ereklye_erkezik_miskolcra_20170930_bl_005_web.jpg

A Szent Jobb és a Szent Korona mellett a Szent László-herma a lovagkirály fejereklyéjével Magyarország harmadik legfontosabb nemzeti ereklyéje. Amikor III. Béla király kezdeményezésére szentté avatták Szent Lászlót, sírja felnyitásakor és teste ünnepélyes felemelésekor leválasztották róla a koponyát és egy mellszobor alakú tartóba helyezték.

szent_laszlo_ereklye_erkezik_miskolcra_20170930_bl_003_web.jpg

1400 körül a nagyváradi székesegyház sekrestyéjében keletkezett tűzvész során sok más egyházi kinccsel együtt a sír fölé helyezett ereklyetartó elpusztult, ám 1406. október 18-án kelt oklevélben Luxemburgi Zsigmond beszámolt arról, hogy az ereklye nemcsak sértetlenül került ki a tűzvészből, de a tűz még füsttel sem illette.

szent_laszlo_ereklye_erkezik_miskolcra_20170930_bl_016_web.jpg

A megmenekült ereklye számára a második tartó hamarosan elkészült, ez az, amit győri hermaként ismerünk. Történetét sok kaland és több csodás megmenekülés színesíti: az 1443-as földrengésben a nagyváradi székesegyház leomló tornya maga alá temette a hermát őrző kápolnát, de az ereklye ezt is sértetlenül megúszta. 

szt.laszlo.jpg

Az ereklyét Báthori István fejedelem a gyulafehérvári székesegyházba menekített a 16. százsadban, mert Nagyvárad protestáns kormányzás alá került. Amikor innen 1600-ban Náprági Demeter püspök a havasalföldi Mihály vajda vezette támadás elől menekülni kényszerült, így magával vitte az ereklyét Pozsonyba, majd onnan Győrbe. Így vált évszázadokra az ereklye új otthonává a dunántúli város.

szent_laszlo_ereklye_erkezik_miskolcra_20170930_bl_011_web.jpg

1776-ban, amikor Várad megújult, Zichy Ferenc győri püspök Szent László koponyájának egy kisebb, leválasztott darabját Patatich Ádám váradi püspöknek ajándékozta. László kanonizációjának 700 éves emlékünnepe közeledtével méltó ereklyetartó elkészítését rendelték el, így készült el a harmadik herma. Mai helyén, a győri székesegyház Hédervári kápolnájában 1861 óta látható.

Az ereklye előtt Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét szeptember 30-án, szombaton, 10 órától a Hejőcsabai Római Katolikus Plébánián.

Nem

Videótár

A vízilabdások is ajándékoztak
01:35
Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Szeretet sütiért adomány
01:34
Adventi foglalkoztató, királyi ételek
02:12
Avalon Mikulásfutás
01:50
Egy éves az Egészségfejlesztési Intézet
02:24
Élő Betlehem a Baráthegyi Majorságban
02:11
Kohászattörténeti verseny
02:11
Szeretet sütigyárban Demeter Ervin és Csöbör Katalin
01:42

Most

Jelenleg nincs adás!