2017. december 14. Szilárda
Miskolc
-2°C / 5°C
Toman Diet szalon Miskolcon
minap.hu
|
2017. november 15. 09:16
|
frissítve: 2017. november 15. 09:44
Toman Diet szalon már Miskolcon is. Egy fehérje alapú diétás programot kínálnak, amelynek megalkotója Tomán Szabina, korábbi modell.

foto_1.jpg

Tomán Szabina, a program megalkotója

Szabina története a legjobb példa arra, hogyan működik a program. A korábban modellként dolgozó hölgy sokszor koplalt és éheztette magát, hogy 55-60 kilogrammos testsúlyát tartani tudja. Azonban amikor életet adott kislányának, 30 kiló plusz súlyt szedett fel, amit a szoptatás alatt sem tudott leadni. Utána viszont elkezdte keresni ő maga is a lehetőségeket, hogyan, milyen programmal tudna fogyni. Ekkor ismerkedett meg a fehérjediétával. A programot elkezdte később magára szabni, továbbképzéseken vett részt többek között Angliában és Franciaországban is. Ez utóbbi országban talált később egy olyan gyárat, amely laboratóriumot is működtetett – azóta velük dolgozik, ahol saját termékeit állítják elő.

Szabina saját programjával tartja azóta is a súlyát úgy, hogy egy-egy nyaralás alkalmával sem kell lemondania a finom falatokról. Súlya azóta 60-65 kg között mozog. Ez a mozgástér segíti őt abban, hogyha felszalad pár kiló, akkor azt később könnyedén le tudja adni.

foto_2.jpg

A diétákról általában

Magyarországon a diéta népszerűsége az utóbbi 10-30 évben terjedt el, az elmúlt évtizedben pedig már egész sor választási lehetősége van a fogyni vágyóknak. Az egészségtelen táplálkozás, az egészségtelen ételek, a rohanó világ miatt egyre többeknek oda kell figyelniük táplálkozásukra.

Azonban nem mindegy, hogy melyik weboldalon landolunk, nem mindegy, hogy kinek a tanácsát hallgatjuk meg. Ami ugyanis az egyik embernek hatásos, nem biztos, hogy a másiknak is jó lesz.

A legfontosabb, hogy mindenki informálódjon. Döntse el, melyik diétába kezd bele. Ehhez viszont tudnia kell, mennyit szeretne leadni a súlyából, milyen az egészsége. Tehát kell egy terv, hogy honnan indulunk és hová szeretnék eljutni. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy miben hisz, mire képes. De elkél a szakember segítsége és minden információ begyűjtése az adott programról.

A diétát pedig aztán be kell tartani. Sokszor egy-egy módszer nem azért nem működik, mert rossz. Azért, mert nem tartjuk be. Ehhez viszont a fejben kell rendet rakni és céltudatosan gondolkodni.

foto_3.jpg

A fehérjediéta

De mi is az a fehérje diéta? Lényege a magasabb fehérjebevitel, ami fogyás közben megvédi az izmokat és elősegíti a zsír gyorsabb égetését. Ilyen diéta során a testtömegnek megfelelő mennyiségű fehérjét kell bevinni a szervezetbe. Vagyis testtömeg kilogrammonként 0,8-1 g fehérjét. Ez szolgál majd az izmok védelméül, hogy ne az kezdjen el csökkenni, hanem a zsírok.

A Toman Diet lényege is a magasabb fehérjebevitel, alacsonyabb szénhidrátbevitel mellett, kevés cukorral, vagy cukor nélkül. Ehhez jön a rostbevitel, így lesz egészséges a táplálkozás.

foto_4.jpg

A Toman Diet program szakaszai

A Toman Diet négy szakaszból áll. Az első a tisztító szakasz. Ebben a 2 hetes kúrában a szervezetet megszabadítják a felesleges víztől és méreganyagtól.

A második szakasz magát a fogyást jelenti és ez a leghosszabb része a programnak. Alapvető része a második szakasznak a fehérjebevitel, amihez jön némi szénhidrát és cukor is.

Amikor a fogyni vágyó eléri a kívánt súlyt, kezdődik a harmadik szakasz. Ekkor a cél a súly stagnálása. Itt már kevesebb a fehérjebevitel. A vendéggel ekkor folyamatos a konzultáció arról, mit vásárol, és mit eszik. Figyelembe veszik az egyéni adottságokat: vagyis, hogy milyen a vendég életvitele. Más a diéta, ha otthon ül a vendég, más, ha sokat utazik és más, ha rohanós az élete. Tehát személyre szabottan stagnálják a súlyt.

A negyedik szakaszban már csak 3 havonta kell kontrollra járni, átbeszélve ott a problémákat, tapasztalatokat.

foto_5.jpg

Már Miskolcon is elérhető

Konzultáció nélkül a Toman Diet programját nem lehet igénybe venni. Ma már országszerte 20 ponton találkozhatnak a vendégek a konzulensekkel. Mindenki vendégkártyát kap, átesik egy állapotfelmérésen és problémáját átbeszélik akár a háziorvos együttműködésével is. Itt lehet akár kompromisszumokat is kötni. Ez lehet akár egy bűnöző nap beiktatása, vagy egy B verzió elfogadása, ami kicsit egészségesebb, mint amire a vendég vágyik.

foto_6_allo.jpg

 Miskolcon néhány hete nyílt egy szalon, a Széchenyi utcán. Itt egy komplett életmódprogramot kínálnak a vendégeknek. Rusz Alexandra Toman Diet tanácsadó maga is végigcsinálta a programot, igaz, neki még Budapestre kellett utaznia azért, hogy lefogyhasson. Az ide betérő fogyni vágyókat végig egy tanácsadó segíti. Az első konzultáció után annyira sok az információ, hogy a vendégek akár el is veszhetnének az információ tengerében, azonban a tanácsadók ilyenkor segítenek, és lépésről lépésre vezetik a diéta során a vendégeket.

Az eredmény

A tapasztalatok szerint 10-30 kilogramm közötti fogyásról számolnak be a vendégek, de volt, aki csak hármat és olyan is, aki 80 kilót fogyott. Az átlagos súlyleadásnál azonban már megfigyelhető az egészség javulása, vagyis nemcsak csinosabb lesz a vendég, hanem akár gyógyszerei egy részét is elhagyhatja.

A program, ami egy életmódprogram tulajdonképpen, sok mindenre megtanít. Megtanítja a vendéget egy olyan étkezésre, amivel a súlyát meg tudja tartani. Ami pedig a lényeg: a fehérjetermékeket nem kell élete végéig fogyasztania. Egy idő után újra visszatérhet az üzletekben is vásárolható alapanyagokra. Itt újra fontos szerep jut a konzulenseknek. Velük egyeztetve kell átbeszélni, mit, hogyan, milyen mennyiségben lehet fogyasztani.

foto_7.jpg

A Toman Diet termékei

De a Toman Dietnek van saját főzőiskolája, szakácskönyve és segítenek a programban orvosok, dietetikusok is. A lényeg, maga az életmódváltás, ami a vendéget elkíséri élete további szakaszában.

A Toman Diet 80 féle saját termékkel dolgozik. A szortiment meglepően tág. Léteznek itt édes termékek, mint például a barackos túródesszert, a csokis gabonapehely, vagy az almás zabkása fahéjjal. Sós termékei például a levesek, amiket forró vízzel kell felönteni. Ezek között megtalálható a vegán, a húsos – marha, csirke, de lehet kapni például kínai levest tésztával, sőt gulyáslevest is. És hát a snackek. A magas fehérjetartalmú csokikon nem lehet érezni a fehérjét. Lehet választani müzliszeletet, chips-et, csokoládét, pralinét, vagy egy kekszet a délutáni kávé mellé. 

Nem

Videótár

Csongor és Tünde a Kamarában
01:48
Havazás
02:05
Második adventi gyertyagyújtás
02:35
Hatszáz csomagot vittek a gyerekek
01:50
Szeretet sütiért adomány
01:34
Téltánc a koraszülöttekért
02:07

Most

Jelenleg nincs adás!