2017. október 24. Salamon
Miskolc
4°C / 11°C

Kétfejű tehén született Amerikában

Lead: 
Lucky köszöni szépen, él és virul. Nem véletlen, hogy a neve éppen azt jelenti: szerencsés.
Törzs: 

Kis tehene született Stan McCubbinnak. A kentucky farmer éppen a telke szélén sétált, amikor első pillantásra azt hitte, iker-bocik nézik a távolból.

"Láttam, hogy két orra van, úgy gondoltam ikrek, de teljesen elképedtem, amikor jobban szemügyre vettem a borjút" – mondta a farmer a WDRB-Tv-nek. McCubbin rögtön szólt feleségének, Brandy-nek, akit lesokkolt, hogy kétfejű tehenük született.

Two headed calf on farm named ‘Lucky’

A borjú szerencsés, hogy életben maradt, épp ezért Luckynak nevezte el a család. Két orra és két szája van, amelyek együtt mozognak, még akkor is, ha éppen csak az egyiket etetik üvegből.

Úgy néz ki, mintha három szeme lenne, de a középsőn nem lát. Csak körbe-körbe tud járni, és sokszor elesik. Fel tud állni, de mivel nehéz a feje, gondok vannak az egyensúlyérzékével.

Ez az első kétfejű borjú McCubbin farmján, így a család próbálja kitalálni, hogyan tarthatnák életben az állatot. Felvették a kapcsolatot Todd Ray-vel, akinek a legtöbb kétfejű állata van a világon.

Lucky a borjú

Forrás: 
Lucky a borjú

Ray azt mondta, ez a legszebb kétfejű borjú, amit valaha látott. Annyit tudott tanácsolni, hogy figyeljék az állatot, amikor eszik, nehogy a tüdejére menjen valami.

A kétfejű állatok nem élnek sokáig. McCubbin olvasott egy floridai esetről, ahol 40 napig élt az állat, az ő célja is ez. Ray szerint ez nem lehetetlen, mert a borjú tud állni, ami nagyon jó jel. A legtöbb kétfejű borjú ugyanis még a fejét sem tudja megmozdítani.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Ritka szarvasok születtek a Miskolci Állatkertben
Hihetetlen fotó: teknős könnyéből ivott a pillangó
Címlap cím: 
Kétfejű tehén született Amerikában
Címlap lead: 
A lila tehén még nem, de a kétfejű valóság. Luckynak hívják gazdái.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Polgármesternek választottak egy kutyát…

Lead: 
Ismét elsöprő győzelmet aratott egy egyesült államokbeli városban Duke, a pireneusi hegyikutya. A helyiek kivétel nélkül rá szavaztak, így immár harmadjára lett egy kutya Cormorant polgármestere.
Törzs: 

Minden bizonnyal Duke a legnépszerűbb politikus az Egyesült Államokban, ugyanis harmadik alkalommal választották újra polgármesterré a minnesotai Cormorantban. És, hogy mi lehet a 9 éves pireneusi hegyikutya titka? Egyszerűen kihasználja, hogy a kutyákat mindenki szereti.

Fárasztó a plgármesteri meló

Fárasztó a polgármesteri meló

Duke harmadik ciklusát kezdheti a hétvégi szavazás után, amelyen minden voksot bezsebelt, egy kivétellel. Barátnője, Lessie sajnos nem tudott szavazni – nyilatkozta Duke gazdája, David Rick. Polgármesterként Duke három autópálya plakáton jelenik meg, hogy népszerűsítse a várost és a helyieket.

Igazolványkép

Igazolványkép

Állatot polgármesterré választani meglehetősen szokatlan, mégsem egyedülálló. Az Egyesült Államoknak volt már néhány „állati” vezetője, két kutya, macska, tehén és egy sörivó kecske is állt már egy város élén.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Csak azt ne mondd neki, hogy kutyuli-mutyuli!
Magas áron kelt el egy takarításkor talált, ókori egyiptomi bronzmacska
Legjobb játszótársai macskák, pedig ő egy maláj erdei bagoly
Címlap cím: 
Polgármesternek választottak egy kutyát…
Címlap lead: 
…már harmadjára! Ez a bizalom polgártársak!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A Naprendszer egy új, titokzatos objektuma okoz fejtörést a kutatóknak

Lead: 
A Niku névre keresztelt objektum meglehetősen furcsán viselkedik, ahhoz képest, amit a szakértők eddig tapasztaltak a Naprendszer kutatásakor.
Törzs: 

Értelmetlenül állnak a Naprendszer új jelensége előtt a kutatók. Egy eddig azonosítatlan objektum furcsa pályájára keresnek magyarázatot. A szakértők találóan a Niku, azaz kínaiul a Lázadó nevet adták a tárgynak.

A Naprendszer bizonyos értelemben lapos, viszonylag egy síkban és ugyanabba az irányba keringenek a bolygók a Nap körül. A titokzatos objektum azonban a Neptunuszon kívül elbújva, alig több mint 200 kilométeres átmérőjével teljesen máshogy viselkedik.

Weird object spotted beyond Neptune

Az eddig ismeretlen tárgy 110 fokkal nagyobb dőlésszögben kering a Naprendszer bolygóihoz képest, ráadásul a másik irányba halad. A kutatók szerint az is lehet, hogy a különc objektum nincs egyedül, a lázadó utat választók többen lehetnek.  

Nikut a hawaii föld-közeli objektumokat vizsgáló központban észlelték. Nem ez az egyetlen furcsa pályájú objektum a Naprendszerben, de általában üstökösök viselkednek a megszokottól eltérően.

Mindenesetre a Niku rejtélyt jelent a tudósoknak, akik elismerték, hogy nem tudják megmagyarázni a szokatlan viselkedést. Egy ismeretlen mechanizmusra kellene rájönni - írta a Harvard–Smithsonian Asztrofizikai Központ közleményében.

Niku, a titokzatos objektum

Niku, a titokzatos objektum

A Niku 160.000-szer halványabb, mint a Neptunusz, már 22 alkalommal szúrták ki a kutatók. Különböző elméletek születtek viselkedésének okára, egyesek apró, rejtőzködő bolygónak tartják, mások szerint egy eddig észrevétlen csillag.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Egy ismeretlen objektum csapódott a Jupiterbe
Sarki fény a Marson? – rejtélyes foltot észleltek a bolygó fölött
Címlap cím: 
A Naprendszer egy új, titokzatos objektuma okoz fejtörést a kutatóknak
Címlap lead: 
Lázad a Niku, a különös objektum, de valamiért a rossz irányba kering. És nem értik, miért.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tornádó söpört végig az Iowa-tavon

Lead: 
Szemtanúk szerint az észak-amerikai tavon úgy nézett ki a légörvény, mint egy patkány farka.
Törzs: 

Szokatlan jelenség rázta fel Iowa lakóit. Mint látták, a légörvény kötélszerűen pörgött a víz felett. A látványos jelenség mindössze 10 percig tartott, a veszélyes tornádóban senki sem sérült meg – számolt be az Omaha World-Herald.

Tornado in Lake Manawa, Council Bluffs, Iowa

A jelenség a több száz kilométerre lévő Omaha melletti tónál keletkezett, de a víztölcsér egészen Iowaig pusztított.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Tragédia: tűztornádó lett a whiskeyből a Jim Beam gyárában
Hihetetlen erejű orkánok tombolnak a Jupiter-szerű bolygón
Címlap cím: 
Tornádó söpört végig az Iowa-tavon
Címlap lead: 
Ritka vízoszlop alakult ki a tó felett. Látványos és félelmetes.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Új holdja van a Földnek

Lead: 
Akár komoly, hosszútávú kapcsolat is várhat bolygónkra, a kiszemelt a 2016 Ho3 nevű aszteroida, a paparazzi pedig a NASA.
Törzs: 

Egy Nap körül keringő kis aszteroida vette célba a Földet. A 2016 Ho3 névre keresztelt objektumot még áprilisban rögzítette a Pan-STARRS 1 teleszkóp Hawaiion, a NASA azonban csak most jelentette be a felfedezést.

A kutatók szerint az aszteroida nagyjából 14,5 millió kilométerre van a Földtől, de közelsége ellenére nem jelent veszélyt.

A 2016 Ho3 gyakorlatilag együtt mozog a Földdel, mivel az aszteroida és a Föld is a Nap körül kering, ezért természetét a műholdéhoz hasonlítják a kutatók – mondta Paul Chodas, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló központjának vezetője.

Számításaik szerint a 2016 Ho3 már száz éve kíséri a Földet és vélhetően még évszázadokig a közelben maradhat.

Így néz ki közelről

Így néz ki közelről

Az aszteroida méretét pontosan még nem tudták megállapítani a szakértők, de az objektumot bemérő teleszkóp adatai szerint átmérője nagyobb mint 36 méter, de kisebb mint 90 méter.

Pályájában lassú hurkok rajzolódnak ki, így mutat évről-évre kis eltolódást a Föld mozgásához képest. A Föld gravitációja azonban épp annyi vonzást biztosít, hogy az aszteroida nem tud távolabb kerülni, mint a Föld-Hold távolságának százszorosa.

Ugyanez a hatás megakadályozza, hogy más kisbolygókhoz kerüljön közel. Így tehát a 2016 Ho3 folyamatos táncot lejt a Földdel.

Asteroid 2016 HO3 - Earth's Constant Companion

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Először a Holdra menjünk és csak utána a Marsra!
Új, nagyméretű krátert fedeztek fel a Hold felszínén
Nitrogént talált a Marson a NASA felderítője
Címlap cím: 
Új holdja van a Földnek
Címlap lead: 
Valami flörtöl a Földdel a NASA szerint. Kicsi is, aszteroida is, de a miénk.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Azt hiszi profin tud felest tölteni? Téved! Higgye el!

Lead: 
Utánozhatatlan módszert választott egy csapos 17 Jager bomba kitöltéséhez. Otthon nem érdemes kipróbálni.
Törzs: 

Philip Traber csapos úgy tölti ki az italokat, ahogyan előtte senki. Tizenhét Jager bombát tölt ki az utolsó pillanatban óriási csavarral.

Trükkje a Guiness-Rekordok Könyvébe illene, a bizottság azonban hivatalosan nem ismerte el a világrekordot.

Mindblowing Bartender Pours 17 Jägerbombs Simultaneously Breaking World Record

 

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Hihetetlen ugrás: motorral sísáncról!
Van Damme trükkje, targoncával Szabolcsból
Kedves rendezvény-biztosítók! Önöknek most feladjuk a leckét
Címlap cím: 
Azt hiszi profin tud felest tölteni? Téved! Higgye el!
Címlap lead: 
17 feles kitöltése látványos és trükkös megoldással. Jön a hétvége, gyakorolhat!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hatalmas tűz pusztított Kaliforniában

Lead: 
A völgyön keresztül robogó vonathoz hasonlította a helyettes tűzoltóparancsok a lángok erejét.
Törzs: 

Tűzvész pusztított a hétvégén Dél-Kaliforniában. A Santa Clarita-völgy mentén kaptak lángra a domboldalak, több mint 133 négyzetkilométeres területet borítottak a lángok. Egy embert holtan találtak egy autóban, azt azonban nem lehet tudni, hogy a tűz végzett-e vele.

Harcban a lánggal

Harcban a lánggal

A tűzoltók napokon keresztül tudták csak a lángokat megfékezni, munkájukat nehezítette az erős szél és a hőség. A legmelegebb órákban ugyanis a 36 fokot is elérte a hőmérséklet Kaliforniában. Több száz embert kellett evakuálni a környéken.

Hétköznapi hősök

Hétköznapi hősök

John Tripp helyettes tűzoltóparancsnok úgy nyilatkozott, mint egy tehervonat, úgy robogott át a tűz a völgyben. A fotók a lángok félelmetes erejét mutatják.

A hő több száz méterről is éreztette hatását

A hő több száz méterről is éreztette hatását

Minden ezközzel

Minden ezközzel

Félelmetes látvány

Félelmetes látvány

Lángtenger

Lángtenger

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Jelentősen nőtt a tűzoltói pálya iránti érdeklődés
Félelmetes száguldozás és szlalomozás egy mentőautóval
Címlap cím: 
Hatalmas tűz pusztított Kaliforniában
Címlap lead: 
Képekben a katasztrófa és a tűzoltók munkája. Elképesztő küzdelem volt.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Az ősi Pompeii még mindig tud meglepetésekkel szolgálni

Lead: 
Csontvázakat és ősi arany érméket tártak fel egy ásatáson Pompeii városában. A vulkáni hamu lepte maradványok évezredek óta őrzik az ókori katasztrófa emlékét.
Törzs: 

Antik aranyérem

Forrás: 
Antik aranyérem

Négy fiatal próbált menedéket keresni a vulkáni láva és hamu elől mintegy 2000 évvel ezelőtt a vulkánkitörés sújtotta városban. A Vezúv azonban mindent maga alá temetett. Az ókori Pompeii területén rengeteg lelet került elő, de még mindig tart meglepetéseket a város.

Mészkőből készült sír csontvázzal

Forrás: 
Mészkőből készült sír csontvázzal

Pompeii szélén, a Herculaneumi-kapu közelében egy boltot tártak fel a régészek, benne négy csontvázzal. Emellett egy arany nyakláncot medállal, három arany érmét és egy bronzöntőt is felfedeztek. A város egyik másik részén pedig egy mészkő sírt találtak, amely időszámításunk előtt a negyedik századból való.

A megtalált csontok

A megtalált csontok

A Vezúv kitörésekor a lakosok többsége nem tudott elmenekülni a vulkáni hamu elől, ami betemette az egész várost. Így több száz évig rendkívül jó állapotban maradtak meg a maradványok a hamu alatt.

Mesélő kövek

Mesélő kövek

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Rendkívüli lelet: rakománnyal teli ókori római hajó maradványaira leltek
Szenzációs leleteket tárnak fel a római katonaváros területén Komáromban
Lélegzetelállító rövidfilm a Kileaue vulkánról
Címlap cím: 
Az ősi Pompeii még mindig tud meglepetésekkel szolgálni
Címlap lead: 
Nemrégban újabb kincsek kerültek elő a vulkánkitörésben romba dőlt városban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Már csak három fehér orrszarvú maradt a világon

Lead: 
A kihalás fenyegeti az északi fehér orrszarvú fajt, a megmaradt három példányon most olyan módszert alkalmaznának a kutatók, amivel a világon még senki sem próbálkozott. Ez az utolsó esély a megmentésükre.
Törzs: 

Zachary Mutai mint egy apa gyerekéről, úgy mesél az északi fehér orrszarvú utolsó három példányáról. Nehéz és veszélyes vállalkozásba kezdett, de munkája a szenvedélye, szavai szerint tudja, mikor boldogok vagy éppen idegesek az orrszarvúk.

Mutai felügyeli a három állatot, egy 42 éves hímet, Szudánt, és két nőstényt, Najint és Fatut.

A faj utolsó három példánya eddig képtelen volt szaporodni. A tudósok megpróbálnak mesterséges megtermékenyítéshez folyamodni, lombikbébi kezelést terveznek. Ez az utolsó kétségbeesett próbálkozás, hogy megpróbálják megmenteni a fajt.

A berlini állatkerti és vadon élő állatok kutatásával foglalkozó intézet munkatársa azt mondta, ha nem cselekszenek, kihalnak a fehér orrszarvúk.

A mesterséges megtermékenyítés esetleges sikerével viszont más veszélyeztetett állatfajok megmentésére is lehetőség nyílik.

Orrszarvúkon még soha senki nem használta sikeresen a módszert, az úgynevezett in-vitro megtermékenyítés ugyanis speciális feltételeket követel, ráadásul sok időt és pénzt igényel.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Minden hatodik madárfajt kihalás fenyeget az unióban
A dinoszauruszok ma is kihalnának
Címlap cím: 
Már csak három fehér orrszarvú maradt a világon
Címlap lead: 
Egy lehetőség maradt a megmentésükre. Azzal viszont még senki nem próbálkozott.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ezért ne tűzijátékozzunk otthon!

Lead: 
Július 4-én a Függetlenség napját ünnepli az Egyesült Államok, ebben az időszakban sérülnek meg a legtöbben a tűzijátékok miatt. Persze, vannak vicces esetek is. Mutatjuk!
Törzs: 

Az Egyesült Államok egész júliusban a Függetlenség napja lázában ég, amelynek elmaradhatatlan kellékévé vált a tűzijáték. Látványos, de veszélyes mulatság is lehet, főként, hogy egyre elterjedtebbek az otthoni próbálkozások.

Tüzijáték

Tüzijáték

Ezt bizonyítja egy új jelentés, amely szerint tavaly 11 ember vesztette életét Amerikában a tűzijátékok miatt. Emellett becslések szerint mintegy 11.900 ember került kórházba, a legtöbb sérülés 30 nappal július 4-e előtt és után történt.

A következő videók inkább humorosak, szerencsére egyik vállalkozó szellemű delikvens sem sérült meg, persze sok esetben egy hajszálon múlt. A hülyeség, ha fájna kategória jön.

Firecracker Wake Up Prank

 

Firework Fail - Idiots light Mortar Shell in Garag

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Tűzijátékot akart nézni, beesett a kéménybe egy férfi
Hogyan legyen a bécsi villamosból turistalátványosság Miskolcon? Kreatív ötletek seregszemléje
Címlap cím: 
Ezért ne tűzijátékozzunk otthon!
Címlap lead: 
Bízzuk inkább a profikra! De ne olyanokra, akik azt állítják magukról.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak