2017. október 23. Gyöngyi
Miskolc
7°C / 9°C
Négy és félmilliárd forintot csalt el egy munkaerőt kölcsönző bűnszervezet
mti.hu
|
2017. október 11. 10:01
|
frissítve: 2017. október 13. 09:37
Négy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben.

Az igazgatóság sajtóreferense, Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a vagyonvédelmi és takarítási feladatokra szerződött, huszonegy cégből álló láncolatot azért hozták létre, hogy elkerüljék az egymásnak kölcsönadott munkavállalók után a közterhek befizetését. A munkavállalókat bejelentették, de utánuk a járulékokat és az áfát nem fizették meg.

Tájékoztatása szerint a NAV pénzügyi nyomozói Baranya és Pest megyében 45 helyszínen folytattak vizsgálatot. A bűnszervezet két tagját kommandósok fogták el, egyikük luxuslakásában éles lőszerrel töltött fegyvert találtak. Az engedély nélkül tartott fegyver miatt a gyanúsítottat – a költségvetési csalástól függetlenül – a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében bankszámlákat, üzletrészeket, ingatlanokat zároltak, motorcsónakot, nagy értékű luxus- és raliautókat, quadokat, lakókocsit, egy drónt, nagy értékű televíziót, futópadot, edzőtermi berendezéseket foglaltak le. A sajtóreferens közölte: a nyomozók harminc gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést; a bűnözői kör nyolc irányítója és tagja ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, huszonkét stróman ügyvezető ellen közokirat-hamisítás miatt. A negyvennégyezer oldalas nyomozati iratanyagot a bűnügyi igazgatóság a napokban küldi meg a Baranya Megyei Főügyészségnek – tette hozzá.

Nem

Videótár

Folyamatos a zöldhulladék gyűjtés
00:58
Stadionséta gimnazistáknak
02:10
Mobilitási képek a Tiszain
02:01
Art of Magic Játék
00:26
Miskolc nagy fejlődés előtt áll, megint ipari központ lesz
02:15
Idősek tanácsa alakul Miskolcon
04:15
Miskolc is bemutatkozott a Járműipari Szakkiállításon
03:15
XIII. Miskolci Nemzeti Estély
96:54
Tűzifahelyzet
02:52

Most

Jelenleg nincs adás!