Sokszor nehéz visszaemlékeznünk egy nap végén, mi történt velünk, azt pedig talán még nehezebb, mi is váltotta ki valójában. Ha naplózni kezdjük ezeket, akkor bármikor visszaolvashatjuk a történteket, ami segít meglátni az érzelmi mintázatainkat. Lépésről lépésre kitisztul, mi az, ami épít bennünket és mi az, ami a mélybe húz, ahogyan az is, mi váltja ki belőlünk a szélsőséges érzelmi reakciókat. Ha rendszeresen leírjuk azokat a fizikai reakciókat is, melyek hatalmukba kerítettek minket a nap során, saját érzelmeink megértéséhez kerülünk sokkal közelebb.

Az érzelmi tudatosság folyamatának elején akadhatnak nehézségeink, hiszen az érzelmeinkre összpontosítani nem egyszerű. Kezdhetjük úgy, amikor van egy kis időnk, pár perc is elegendő egy csésze tea mellett is, hogy elképzeljük magunkat kívülről. Mit látunk, mit csinálunk? Milyen tetteink vannak, és hogyan reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre. A következő lépcsőfok pedig az, hogy megértsük, miért is viselkedtünk úgy, ahogy. Mi váltotta ki az adott érzelmi reakciót?

Fontos, hogy általánosítás helyett pontosan határozzuk meg, mit érzünk, mi váltja ki belőlünk az érzést. Ha sikerül megragadnunk a kiváltó okokat, már könnyebben tudjuk az eseményeket perspektívába helyezni, és - időt adva magunknak - rendezni a sorainkat. Mire gondolok? Leül mellénk valaki a villamoson és ingerültté válunk. Esetleg a pénztárnál kerülünk olyan ember mellé, aki feszültséget vált ki belőlünk. Vagy épp ellenkezőleg, jólesik ránézni, talán beszélgetést is kezdeményezünk, egymásra mosolygunk, szemkontaktust veszünk fel stb. Ha a kísérő érzést meg tudjuk pontosan nevezni, már azt is megtaláljuk, mi váltja ki, miért is történnek a dolgok úgy, ahogy.

Ahogy érzünk, ahogyan érezzük magunkat, mindig hatással van a körülöttünk lévő emberekre. Amikor figyelünk az érzelmeinkre, azt is figyeljük meg, hogyan reagálnak azokra mások. Mit és hogyan váltunk ki másokból? Vajon csöndben vannak a közelünkben, vagy éppen beszédessé válnak? Mernek mellettünk is kockáztatni, vagy inkább visszahúzódóbbnak mutatják magukat? Ez mind visszajelzés számunkra, hogy hatunk másokra.

Arra ügyeljünk, hogy érzelmeinket soha ne ítéljük meg, hiszen az egyenes út a szorongáshoz vagy a bűntudathoz, és azt is megakadályozza, hogy tisztán értsük a bennünk zajló folyamatokat. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz érzés. Inkább a velük való szembenézés kényelmetlen, sőt, sokszor fájdalmas is lehet. Ilyenkor arra kell tudatosan figyelmet fordítanunk, hogy ez ne legyen akadálya az öntudatunk fejlesztésének.

Amit még fontos észben tartanunk: ha figyelmen kívül hagyjuk az érzelmeinket, azok nem tűnnek el. Később, váratlan helyzetekben törnek majd fel, akkor, amikor legkevésbé számítunk rá. Szélsőséges esetekben fizikai tüneteket okozhatnak.

Ha nehéz megfogalmaznunk elsőre, mit is érzünk, érdemes a művészetet segítségül hívni. Egy festmény, egy zenedarab hallgatása, egy film vagy egy színházi előadás is segíthet abban, hogy önmagunkra fókuszáljuk és arra, mit vált ki belőlünk az adott mű. Ha tehetjük, ezt osszuk meg másokkal is, hiszen ők is élhetnek számunkra értékes visszajelzésekkel.