Ugrás a tartalomra

Felborított orvosi ügyeleti rendszer

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. február 25. szombat 09:38
Zűrzavarról, az egyeztetés és a tájékoztatás elmaradásáról, növekvő terhekről beszélt lapunknak az átalakuló orvosi ügyeletek kapcsán a Praktizáló Háziorvosok Szövetségének elnöke.
Fotó: Internet (illusztráció)

Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert a magyar egészségügyben, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Bár a rendszert már korábban is tesztelték, Breitenbach Géza elmondása szerint a háziorvosokat hivatalosan nem tájékoztatták a tapasztalatokról. 

"Kósza hírekből" és a sajtóból próbálnak tájékozódni arról is, mi vár rájuk Miskolcon és a vármegyében előreláthatólag augusztustól (Miskolcon július végéig változatlan formában, helyszínen és rendelési időben biztosítja az ügyeleti ellátást az önkormányzat).

"Ennyire előkészítetlenül komolytalan az átszervezés" - vélekedett a Praktizáló Háziorvosok Szövetségének elnöke. Szavait alátámasztja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is kongatja a vészharangot. Múlt szombati, rendkívüli országos küldöttközgyűlésükön közel egyhangúlag megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket. Hatásos lehetett, hiszen Breitenbach Géza arról értesült, Hajdú-Biharban több száz főből alig negyvenen szignózták a szerződést.

"Maximálisan egyetértek a MOK állásfoglalásával. Ha a kamarával érdemben, és nem csak látszatra, tárgyaltak volna, akkor jó dolgok is születhettek volna. De egy egészségügyet nem lehet erőből átszervezni" - emelte ki az elnök. 

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára múlt vasárnap azonnal felelőtlennek és a betegbiztonságot fenyegetőnek minősítette a kamara javaslatát. Takács Péter leszögezte azt is, hogy nem az orvostársadalommal és nem az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusuk, hanem kizárólag a kamarával. Cáfolta egyúttal, hogy ne egyeztettek volna a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a sajtótájékoztatón a mentőszolgálat céljának nevezte, hogy "homogén, egységes, magasszintű ellátást tudjunk nyújtani mindenki számára. Nyugodtan és bizton állíthatom, hogy az OMSZ által működtetett ügyelet most is működőképes" - jelentette ki a főigazgató, aki szerint ha a háziorvosok nem írják alá a mentőszolgálattal a szerződést, akkor a betegek fognak rosszul járni.

Lapunknak most Breitenbach Géza azt mondta, Miskolcon is egy jól működő, 24 órás ügyeleti rendszer tehermentesítette a háziorvosokat. Most ezt teljesen felborították, "zűrzavar az egész", és olyan háziorvosokat kényszerítenek bele a rendszerbe, akik 30-40 éve nem ügyeltek.

"Számomra kiszámíthatatlan a kimenetele ennek" - tárta szét a karját Breitenbach Géza. Egyenesen úgy fogalmazott, sok nehézséggel kell majd szembenézni, "nagyon sok orvos csalódik, és sokan lesznek elégedetlenek" az új rendszerrel - de a lakosság is kárát látja annak véleménye szerint, hogy az ügyeletes telephelyek számát a töredékére csökkentik. "Jelentősen szűkül az esélye annak, hogy orvoshoz fordulhassanak" - tekintett előre az elnök.

Úgy vélekedett, hogy most "rendkívül sok terhet tesznek" a mentőtisztek vállára is, holott csak a jól működő ügyeleti rendszereket kellett volna jogszabályi szinten is megerősíteni, egy ilyen átszervezésre igazából komoly szükség nem mutatkozott.

Szolidáris az orvosokkal, ápolókkal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), támogatják az egészségügy reformjára irányuló követeléseket. "Világosan látszik, hogy az Orbán-kormány a mindenki számára elérhető egészségügyi ellátást és az oktatást is elhanyagolja" - írták közleményükben, hangsúlyozva: "a minőségi oktatás mellett a jó minőségű egészségügyi ellátás mindannyiunk érdeke". Hozzátették, ha az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek, akkor csatlakoznak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!