Ugrás a tartalomra

Közel két kilométeren újult meg az aszfalt Martinkertvárosban

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. június 08. csütörtök 11:01
A „Közlekedésfejlesztés Borsod megyében 2021” című projekt részeként teljeskörűen felújították a Miskolcot Kistokajjal összekötő út 1,8 kilométeres szakaszát. A munkálatok még az Y-híd építéséhez kapcsolódtak. A bruttó 299 millió forintból megvalósított beruházásnak köszönhetően csökken a zaj- és porszennyezés, és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészben.
Fotók: Juhász Ákos

A szerdai ünnepélyes út átadón Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára ismertette, hogy az elmúlt időszakban hazai és uniós forrásból több útszakasz is megújult az országban, köztük a Magyar Közút kezelésében kétszáznyolcvannyolc országos út, közel egyezer kilométer hosszan, ezen túl nyolcvankilenc mellékút, mintegy százhatvan kilométer szakaszon. Az elmúlt időszak legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közútfejlesztései a Települési Területi Operatív program (TOP) 3,3 milliárd forintos támogatási keretéből valósultak meg. 

Az államtitkár az elmúlt tizenkét év legnagyobb eredményének tekinti, hogy a huszonöt vármegyei jogú városból húsz már rendelkezik közvetlen 2 x 2 sávos gyorsforgalmi útbekötéssel. Elmondása szerint, immár a lakosság csaknem kilencven százaléka számára harminc percen belül elérhetőek ezek az utak. „Közlekedéspolitikánkban első helyen áll a közlekedés biztonságának fokozása, ezen túlmenően pedig az, hogy a magyar gazdaság növekedését elő tudjuk segíteni, az utak és a közlekedés fejlesztésével. Másrészt kiemelt cél a lakosság mobilizációjának elősegítése. A most átadott fejlesztés valamennyi szempontnak megfelel. Az új 1,8 kilométeres útszakasz Martinkertváros legforgalmasabb gyűjtőútja is, a megújult burkolat hozzájárul a por- és zajszennyezés csökkentéséhez, ezáltal az itteni életminőség javulásához is” – tudatta az államtitkár, aki méltatta a terület országgyűlési képviselőjének, Csöbör Katalinnak a fáradhatatlan lobbizását, a fejlesztés megvalósulásáért. 

„Azzal, hogy most a Kisfaludy utat leaszfaltoztuk, illetve felújítottuk, lezártunk egy nagy projektet, az Y-híd megvalósításának projektjét. Ez Miskolc életében egy soha nem látott mértékű útfejlesztés volt, amely három évvel ezelőtt kezdődött és most lezárult, átadásra került a teljes szakasz” – mondta Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. Megköszönte az itt élők végtelen türelmét, amelyet tanúsítottak ebben a hosszú időben, a sok áldozatot, amit hoztak a kerülőutakon történő közlekedéssel és az építéssel járó kellemetlenségek elviselésével. Hozzátette, bízik benne, hogy most már hosszú időre megoldódnak a közlekedési problémák a városrészben.

Mikesz Csabától, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesétől megtudtuk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében a társaság bruttó 3,335 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósított meg útfelújításokat, amelyből tizenhárom szakaszon, több mint huszonegy kilométer útfelületet újítanak fel. Ezek egyike a Miskolcot Kistokajjal összekötő út most átadásra került szelvénye, amely közel 300 millió forintba került.  

Kattintásra galéria nyílik!

„Közútkezelőként régi adósságunk volt a Martinkertvárosiak felé, hogy ezt az útszakaszt felújítsuk, különösen azért, mert az itt élők sokat szenvedtek az Y-híd építése miatt. Ez most talán egy kis kárpótlás is nekik” – mondta a vezérigazgató-helyettes, majd ismertetett néhány jellemző adatot a beruházásról: A felújítás részeként a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról, az akna fedlapok és víznyelő rácsok szintbe helyezéséről, ezt követően két réteg aszfalt készült, egy réteg kiegyenlítő és egy réteg kopóréteg formájában. Az útpálya és a meglévő járda közötti leromlott állapotú vízelvezető sáv is megújult, összesen 1180 méter hosszúságban. Az útfelújítás mellett új útpadka épült 360 köbméter kőzúzalék felhasználásával, valamint az út mellett lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek, csapadékcsatornák tisztítására is sor került. A forgalombiztonságot növelve a szakemberek új KRESZ táblákat helyeztek ki és a felújított útszakasz új, tartós burkolati jeleket kapott.

További hírek

Olvasnivaló