Minden hegy egy embert próbáló, külön kihívás…

1.Mutassa be eddigi emberi és szakmai életútját!
 
Mélyépítő mérnök vagyok, 15 évig dolgoztam a MIVIZ Kft.-nél, majd kivitelező cégeknél és jelenleg a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési Igazgatóságának csapatát erősítem. Van egy 14 éves kislányom.
 
2.Mikor és kinek vagy minek a hatására döntött úgy, hogy hegymászó (is) lesz?
 
Már gyerekkoromban 12-14 évesen a nagybátyámmal jártam a hegyeket, főképpen a Tátrát. Azok voltak életem első és ilyen szempontból meghatározó élményei, főleg mikor kinn bivakoltunk, azaz sátor nélkül aludtunk kinn a hegyen.
 
3. Ki az emberi és szakmai példaképe, mit köszönhet nekik?
 
Nehéz meghatározni egy ember személyében a példaképet. Természetesen az első számú példaképem édesapám. De ha a hegymászásról van szó, akkor nem kell messzire mennünk Miskolctól, mert nagy tisztelője vagyok Himer Józsefnek, ő most a Hámori Szikla- és Jégmászó Sportegyesület elnöke, akit nagyra becsülők és sokat tanultam tőle szikla- és jégmászás területén is.
 
4. Hogy született meg az ötlet, s miért éppen a Kang Yatse II. csúcsát akarta megmászni, nyilván motiválta az: első magyar nő lehet, aki mászótársával együtt kitűzheti nemzeti zászlónkat a csúcsra.
 
Igazából teljesen véletlenül alakult így, és amikor erre az útra kezdtem el készülni, még az a tény, hogy mi lehetünk Eszterrel – Sztrókay Eszter a mászótársam - az első regisztrált magyar nők, akik teljesítik ezt a csúcsot, számomra nem volt ismeretes. Sőt a Komarnicki által vezetett nyilvántartás szerint ez a 2. magyar sikeres, dokumentált megmászás. Soha nem jártam ez előtt a Himalájában, és ez nagyon vonzott, régi álmom teljesült ezzel. Az ott egy teljesen más világ, más közeg, egy elmondhatatlanul gyönyörű vidék a színeivel, a domborzati formavilág-sokaságával, a lelkületével.
 
5.Miként tudott alaposan felkészülni erre az elképesztő vállalkozásra?
 
Természetesen sportolok, heti szinten 5-6 edzésem van. Spartan fighterezek, illetve gírjázom. Erő-állóképességi edzések ezek, melyeknek elsajátítását edzőmnek, Benkovics Bernadettnek köszönhetek. Ahogy szokták mondani: az állóképesség alapdolog a hegymászáshoz, a többi pedig fejben dől el.
 
6. Kik segítették abban, hogy elindulhasson élményeket és megpróbáltatásokat ígérő úti célja felé?
 
Igazából a saját utamat járom, saját kihívásokkal, célokkal és azok megvalósításával. Az életemben, aki fontos támogató és mindig mellettem áll a kihívásokban, az a kislányom és az édesanyám. Valamint itt szeretném megköszönni a munkahelyem, kollégáim és főnökasszonyom támogatását és biztatását!
 
7. Családja tagjai, barátai, kollégái és ismerősei bizonyára drukkoltak, de féltették, hogy akár bajba is kerülhet?
 
Erre mindig az a válaszom: baj itthon is érhet. Azt gondolom, hogy a megfelelő szakmai felkészültség, tapasztalat, a hegymászásban a fokozatosság és természetesen a hegy iránti kellő alázat és tisztelet nagymértékben biztosítja az utunk biztonságát.
 
8.A csúcs felé haladva mi járt az eszében?
 
A csúcsmászás éjszaka történik. Mi 11 órakor indultunk el, és egész éjszaka mentünk felfelé. Minél feljebb mész, annál lassabban haladsz. Az örök hó világától kezdődően - ahol már hágóvas is szükséges - pedig már össze is vagyunk kötve, hogy ha kicsúszás történik, akkor meg tudjuk egymást állítani. Egyre kevesebb az oxigén. Így az ember gondolatai leegyszerűsödnek. Nem figyelsz csak arra, hogy egyik lábadat a másik után helyezve kövesd az előtted lévőt, tartva a ritmust, figyelve a légzésedre. 8 óra volt a mászás, ami folyamatos haladást jelent, minimális pihenőkkel. A lefelé út 4 órát vett igénybe.
 
9. Visszagondolva melyik volt a legnehezebb kihívás?
 
Ez az utolsó, a Kang Yatse teljesítése volt természetesen a leginkább próbára tevő helyzet. S talán nem mondok meglepő dolgot, de a legkeményebb nem is amikor felfelé mész, hanem amikor már lefelé jössz. Elfáradva, persze örömtől mámorosan, sőt ahogy jössz lefelé, egyre több az oxigén is, de mégis érzed, hogy a testednek ez a legkomolyabb megmérettetés.
 
10. Odafent büszkeséget és megnyugvást érezhetett, talán egy rövid mérleget, számvetést is készített, hogy már itt van a Kánaán?
 
6250 m-en nem sok időt töltöttünk el, nem is igazán helyes itt sokat időzni. Persze az örömtől sírtam, és mérhetetlenül boldog voltam, eufórikus érzés! De a gyors csúcsfotók elkészítése után, és a felszerelés rendezését követően már indultunk is lefelé. Sajnos amiatt is, mert nem volt jó idő, sajnos végig havazott felfelé és lefelé is. Menni kellett, mert kiszámíthatatlan volt, hogy esetleg mikor fordul át az idő egy veszélyes szeles viharba. Így gyorsan elindultunk lefelé.
Az út, ami a Kang Yatse II. csúcsára vezet, nagyon meredek, jégfalszerű felszökkenésekkel, keskeny úttal és meredek hegyoldalakkal.
 
11. A család tagjai, a barátok, kollégák, ismerősök mind gratuláltak, de egy kicsit irigykedhettek is...
 
Egyrészt azt gondolom, hogy az én kis életemben ez egy kiemelkedő pont, de tőlem sokkal nagyobb emberek sokkal lélegzetelállítóbb dolgokat tettek már ezen a területen. Egy biztos: a sport, a hegymászás egy életforma, ami sok mindenre megtanít. A kitartás, az önismeret és még sorolhatnám. Ezek fontosak számomra, főleg mint gyakorló anya példamutatásként, a saját, sportoló lányom felé. Irigykedni pedig nem szabad, hiszen ez az út mindenki számára nyitott, semmilyen különleges képesség nem kell hozzá, csak elszántság és kitartás.
 
12. Világraszóló sikere után motiválja-e még valami, vagy pihen a babérokon egy darabig? Esetleg már ki is tűzött egy újabb elérendő, fantasztikus célt?
 
Aki szereti a hegyeket, az mindig azon gondolkodik, hogy hova lehet menni túrázni, mászni, via ferrátázni. Nekem ez folyamatos az életemben. Persze vannak bakancslistás helyek, hegyek. Minden hegy egy külön kihívás. Szeretnék minél több 5-6000 m-es csúcsot megmászni. Így például terveim között szerepel a Dél-Amerikában lévő Aconcagua is. De számtalan szebbnél szebb helyet tudnék még felsorolni…..