2019. január 17. Antal, Antónia
Adventi koncert a Szent Anna templomban (Képgalériával!)
minap.hu
|
2018. december 11. 16:09
|
frissítve: 2018. december 14. 06:37
Idén is a Szent Anna templom adott otthont - immár hetedik alkalommal - annak a hangversenynek amelyet évről-évre, hagyományosan megszervez az idősek számára Kovácsné Budai Mária, a terület önkormányzati képviselője. A koncerten a Fazekas Utcai Általános Iskola diákjai működtek közre.

sztanna_koncert_181211_ja_10.jpg

Ezúttal is a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársainak, ellátottjainak, valamint a miskolci időseknek szólt a diákok koncertje kedden a Szent Anna templomban. A lényeg: örömet szerezni – vallja Kovácsné Budai Mária.

sztanna_koncert_181211_ja_4.jpg

– Az idősek közül sokan töltik egyedül a karácsonyt, és úgy gondoltam, az advent egyik délutáni óráján szívesen hallgatnak az ünnepre hangoló, szép zenét. Egy szép templom pedig a legalkalmasabb helyszín arra, hogy meghitt környezetet teremtsen az áhítathoz ebből az alkalomból – mondta el a terület önkormányzati képviselője, aki szerint a közönség tagjai évről évre nagyon várják ezt az eseményt.

A teltházas templomban a koncert előtt Szarvas Péter plébános mondta el ünnepi gondolatait az adventről és a karácsonyról a jelenlévőknek.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat