2018. október 19. Nándor
Benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta a barátját
minap.hu
|
2018. szeptember 20. 11:51
|
frissítve: 2018. szeptember 21. 12:06
A Miskolci Törvényszék előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki barátját benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta. A vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

ego_ember_felgyujtott_ember.jpg

A vád szerint a két férfi 2017. augusztus 12-én Mezőcsáton a vádlott otthonában együtt italozott, és az udvaron pálinkát főzött. A vádlott –
minden előzmény nélkül – leöntötte vendége hátát motorbenzinnel, majd meggyújtotta azt, miközben az mondta neki, hogy „most megdöglesz”. A
sértett miután észlelte, hogy a ruházata lángra kapott, az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt, minek hatására a tűz kialudt. A sértett menekülni próbált, azonban a vádlott az utcán utolérte, ütni és rugdosni kezdte, majd a nála lévő nadrágszíjat előbb a sértett nyakára tekerte, majd kezeire kötötte és így vezette tovább. Később a szíjat a sértettről levette és azzal ütötte a megégett hátát. A
bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott letartóztatásban van, cselekménye miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Az előkészítő ülésen a vádlott nem
tett vallomást, ezért a bíróság az ügyben tárgyalást tart. A büntetőper tárgyalása október 18-án folytatódik.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat