2019. július 20. Illés
Curtis elkezdte feléleszteni a kapcsolatát Majkával
2019. február 21. 10:24
|
frissítve: 2019. február 22. 12:10
Szerda reggel Curtis nem jelent meg Sebestyén Balázsék reggeli rádióműsorában, amire a műsorvezető úgy reagált: teljesen megérti Majkát. Curtis egyszerűen azzal indokolta, hogy elfelejtette, hogy jelenése lenne aznap reggel, majd a csütörtök reggeli órákban pótolta a beszélgetést telefonon és megosztott pár új információt.

foto_varga_imre.jpg

Fotó: Varga Imre/Blikk

Sebestyén Balázs hallhatóan fel volt háborodva az elfelejtett interjún. Ezt a rapper is érzékelhette, ugyanis csütörtök reggel Curtis elmondta, hogy tisztában van, azzal: most neki kell bebizonyítania mindenkinek, hogy megváltozott. Tudja, hogy ez a legutolsó esélye. Elmondta, hogy maga mögött hagyta már a bulizós időszakát és elég volt belőle, új dolgokra fókuszál már. Kiderült, hogymár felhívta Majkát azóta, hogy kijött az elvonóról és jót beszéltek, de időbe fog telni, míg újra régi lesz barátságuk. Így hát még korai is beszélni arról, hogy újra együtt fognak dolgozni. Természetesen nincs kizárva, de ha sikerül újra kiérdemelnie a bizalmát, ez egyelőre még a jövő zenéje.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat