2020. augusztus 08. László
Évadot zártak a szimfonikusok
2014. július 03. 11:45
|
frissítve: 2014. augusztus 25. 12:58
Szerdán megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes székhelyén ezúttal is értékelték az elmúlt évadot, s az Évad Zenésze elnevezésű kitüntetés is gazdára talált.

Szerdán megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes székhelyén ezúttal is értékelték az elmúlt évadot, s az Évad Zenésze elnevezésű kitüntetés is gazdára talált.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar eddig minden évadát a nagy sikerű, közkedvelt Promenád koncerttel zárta. A Nyári színházban ezúttal is megtartották a népszerű koncertet, de ezúttal nem ez jelentette a szimfonikus évad végét.

Szászné Pónuzs Krisztina cégvezető kiemelte a nemrégiben tartott Promenád koncertek sikerét, melyek során különösen megtapasztalhatták a miskolci közönség szeretetét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az idén a megszokottól eltérően nem a Promenád koncertekkel zárták az évadot, mivel június 30.-án a Zeneakadémián adott nagysikerű koncertet az együttes.

Az akadémián adott koncerten a moszkvai nagyszínház szólistái közreműködtek, s a közönség soraiban számos neves közéleti és szakmai személy is helyet foglalt, élvezve a miskolci szimfonikusok előadását.

Szászné Pónuzs Krisztina beszélt az elkövetkezendő – 2014/2015-ös – zenei évad műsorkínálatáról is, melyben három bérlet szerepel.
A Népszerű Bérletben 7 koncertet, a Gyöngy Bérletben pedig 4 koncertet kínálnak. Ősszel mutatják be a harmadik bérletet, melynek helyszínéül a Zenepalota szolgál majd.

A Gyöngy Bérletben az előző évadhoz képest eggyel több hangverseny szerepel változatlan áron, tehát az idén különösen megéri bérletet vásárolni. A cégvezető arról is tájékoztatta a társulatot, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően, a jövőben számos új zenepedagógiai programot is indítanak miskolci oktatási intézményekkel együttműködésben, de olyan intézményekkel is dolgoznak majd, mint a szendrői vagy a bőcsi általános iskolák.

A társulati ülésen Gál Tamás, a zenekar új művészeti vezetője is köszöntötte a társulatot és ismertette szakmai elképzeléseit.

Az évadzáró ülésen idén is átadták az „Évad Zenésze” kitüntetést, amit a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Halász István fagottművész nyert el.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat