2019. március 24. Gábor, Karina
„Ezzel az örömmel a szívükben gyújtsák meg ma az öröm gyertyáját" (Képgalériával!)
Kujan István
|
2018. december 16. 16:38
|
frissítve: 2018. december 18. 14:10
Szirmán is meggyújtották vasárnap délután az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Az ünnepi alkalmon Kiss János alpolgármester arról szólt, hogy a városrészben van miért örülni az utóbbi években a számos fejlesztésnek köszönhetően.

A gyertyagyújtás kulturális műsorral kezdődött. Előbb Szepesi Lilla énekelt, majd a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari- és Básti Lajos-díjas színművésze, a szirmai származású Harsányi Attila mondta el Ady Endre egyik versét.

advent_szirma_181216_ja_7.jpg

Miskolc alpolgármestere ünnepi beszédében felvetette, kézenfekvő a kérdés, hogy itt ül-e a körünkben az öröm 2018 karácsonyán? Érdemes azonban előbb tisztázni – folytatta Kiss János –, hogy mit is jelent az öröm tulajdonképpen. – Úgy tanultuk, hogy az öröm derűs lelkiállapot, az elért siker vagy jó közérzet érzése. Az ember egész lényét átható vidám és kellemes érzés, amit szándékainak megvalósítása okoz. S bár az öröm magánéletünkből fakad, az öröm forrása közös is lehet. Bár tudjuk, hogy az ember feledékeny, és főleg a jót felejti el gyorsan, de mégiscsak innen kell elindulnunk, és azt kell néznünk, hogy például a mai adventi ünnepség a szirmaiak szándéka szerint valósul-e meg úgy, hogy közben örömet okoz – fogalmazott.

advent_szirma_181216_ja_9.jpg

Hozzátette, az utóbbi években van miért örülni Szirmán: új utak és járdák, új templom, új buszmegállók, megújuló játszótér, felújított iskola és közösségi ház, és persze az utóbbi években a saját karácsonyi díszkivilágítás, a saját adventi koszorú. – És mindezt nem ajándékba kapták, hanem együtt valósították meg maguknak. Persze lehet, hogy nem ez a világ legnagyobb adventi koszorúja és nem a világ legpompásabb díszkivilágítása, de higgyék el nekem, ha ugyanilyen összetartó közösségben működnek tovább, akkor lépésről lépésre kerülnek közelebb a céljaikhoz – mondta Kiss János.

Az alpolgármester végül aláhúzta: az alkotó közösségeknek azonban az is kell, hogy a sikereiket újraéljék. – Ezért arra kérem Önöket, hogy gondoljanak vissza az elmúlt év sikereire és engedjék, hogy az öröm érzése ismét átjárja Önöket. És ezzel az örömmel a szívükben gyújtsák meg ma az öröm gyertyáját – zárta ünnepi beszédét Kiss János, majd Szécsényi Marianna önkormányzati képviselővel és egy helyi kislánnyal közösen meggyújtotta az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

advent_szirma_181216_ja_21.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat