2019. július 17. Endre, Elek
Hiába öltözött át, három óra múlva így is elfogták
minap.hu
|
2019. február 22. 14:23
|
frissítve: 2019. február 24. 13:37
Az Ózdi Rendőrkapitányság három órán belül elfogta, majd kihallgatásuk után őrizetbe vette a rablókat.

ozd_osszel_hazak.jpg

Forrás: police.hu

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság a 22 éves H. Istvánnal és 16 éves társával szemben. A helyi férfiak csütörtökön dél után Ózdon, a Csokonai utcában egy hölggyel szóba elegyedtek. Az egyikük a nő karján lévő szatyrot erőszakkal letépte, mely következtében az asszony elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A szatyorban személyes iratok, bankkártya és közel húszezer forint készpénz volt. A rablók a helyszínről elszaladtak. A fiatal fiú a közelben lakó barátjánál a tőle kölcsönkért ruhákba öltözött át, hogy a rendőrök ne találják meg. A nyomozók adatgyűjtésük során megállapították az elkövetők kilétét, akiket három órán belül elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a támadókat őrizetbe vette, majd az ügyészségen a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat