2022. december 08. Mária
Hűség mindhalálig
minap.hu
|
2014. november 25. 19:18
|
frissítve: 2014. november 27. 10:58
Wittner Máriát látta vendégül kedden este Miskolcon a Lévay József Közművelődési Egyesület, aki a Hűség mindhalálig című könyvet mutatta be az érdeklődőknek. A kötet az ’56-os halálraítélt Bene Évával folytatott beszélgetése alapján készült.

wittner_maria_141125_ja_16.jpg

A Református Egyházkerületi Székház nagytermében Szabó Sándor lelkész bevezetőjében hangsúlyozta, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, áldozataira való emlékezés fontosságát. Mint mondta, ezért is helyezték ki a templom körül a megye forradalmi mártírjainak fotóit az évforduló alkalmából, ezeket sokan megnézik, megemlékeznek a hősökről. A kivégzéseik borzalmairól szólva megemlítette, volt olyan, akinek a saját korábbi osztálytársa volt a hóhéra.

wittner_maria_141125_ja_7.jpg

Wittner Mária úgy fogalmazott, egy emberi életről szól a könyv, amit most bemutatnak. Egy emberről, akinek mindennapi problémái vannak. Kiemelte, életútjából a gyermekeire és unokáira a legbüszkébb, de annak is nagyon örül, hogy képviselőként sok emberen segíthetett. A segítés ugyanis nagyon fontos része az életének. Mint mondta, szereti az embereket és szeret velük beszélgetni. Büszke arra az előadásra, amelyre a kommunizmus áldozatainak emléknapja kijelölése után kérték fel, és amelyből egy „vádbeszéd kerekedett”.

wittner_maria_141125_ja_18.jpg

Kijelentette: boldog, hogy magyarnak születhetett és ezt a gyönyörű nyelvet beszélheti. A könyvet a fiataloknak ajánlja elsősorban, hogy segítségével megtanulhassák, ez a szülőhazájuk, amiért érdemes harcolni. Nem engedhetik meg, hogy rabszolgák legyenek saját hazájukban.

husegwitt.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat