2019. augusztus 26. Izsó
Hűsítő árnyék, festői környezet, ínycsiklandozó tészták az Avalonban – avagy a miskolci konyhaművészet csillagai (4. rész)
Muntyán Bernadett
|
2018. augusztus 15. 10:47
|
frissítve: 2018. augusztus 17. 12:29
Van egy varázslatos hely a tapolcai lombkoronák árnyékában, ahol, ha kell, elbújhatsz a világ elől, ha kell, kiengedheted a fáradt gőzt, kettesben maradhatsz a gondolataiddal – ha pedig az kell, ehetsz egy igazán jót, különlegeset is. Ezúttal az Avalon Ristorante miskolci ízvilágába kóstoltunk bele.

avalon_etterem_20180810_vcs_01.jpg

Fotó: Végh Csaba

Az elmúlt hetekben úgy döntöttünk, kalóriaszámolás ide vagy oda, nekilátunk, és felkutatjuk a miskolci konyhaművészet legnagyobb csillagait. Sőt, nemcsak felkutatjuk, de végig is kóstoljuk alkotásaikat, majd az ízélményt papírra vetve megrajzoljuk a város gasztronómiai térképét. Nos, a belvárost már körbeettük, így elérkezett az idő, hogy egy kicsit kimerészkedjünk a városi zajból. A természet utáni vágyunk (és a korgó gyomrunk) vezetett el minket Miskolctapolcára.

avalon_etterem_20180810_vcs_24.jpg

A Barlangfürdő után, felkapaszkodva az erdei úton, követve a beton kanyargós ívét, hamarosan kirajzolódott a szemünk előtt egy síparadicsomot idéző világ, az Avalon Park. Itt tényleg mindenki megtalálja a számításait aki ki akar kapcsolódni, minket azonban most egyetlen cél vezérelt: szánkban akartuk érezni az Avalon Ristorante miskolci ízeit.

avalon_etterem_20180810_vcs_03.jpg

Igazi lokálpatriótának tartom magam, így kifejezett boldogsággal tölt el, ha hozzám hasonló Miskolc-mániás emberekkel találkozhatok. Nos, az Avalon Park éttermében mindjárt kettővel is összeakadtam. Szepesi Gábor és Albók Gyula, az Avalon Ristorante séfjei bejárták a világot, megtapasztálták a különböző országok ízeit Kanadától kezdve, Írországon át egészen Spanyolországig, de mindvégig arra vágytak, hogy végre hazataláljanak, és a bükk lombkoronái alatt kamatoztathassák megszerzett tudásukat. Két évvel ezelőtt ez sikerült is, és a két séf birtokba vette a park éttermét.

avalon_etterem_20180810_vcs_12.jpg

Mikor a kezembe nyomnak egy étlapot, amin megannyi ínycsiklandozó étel sorakozik, egyszerűen elillan a határozott nő oldalam. Most is döntésképtelen kislányként szemeztem a finomabbnál-finomabb falatok nevével, és egyszerűen képtelen voltam kiválasztani egyetlen ételt. Így ezúttal úgy döntöttem két fogást kóstolok meg.

avalon_etterem_20180810_vcs_08.jpg

Az egyik specialitása az étteremnek, az óriás tenger gyümölcsei tészta, mely már látványában is megidézi homokos tengerpartot. A házi (!) tészta, amit nevezzünk köznyelven széles metéltnek, szinte roskadozott a kagylók, tintahalak, scampik, koktélparadicsomok és a rák súlya alatt. Ez volt a külcsín, és még csak ezután következett a "belbecs": a tészta például úgy volt szószos, hogy nem is volt rajta szósz. Első ránézésre azt mondtam volna, hogy nincs a tésztán más, mint a tenger gyümölcsei és friss petrezselyem. Mégis, amikor belekóstoltam, úgy éreztem láthatatlan ragu öleli körül.

avalon_etterem_20180810_vcs_09.jpg

Annyira könnyed volt ez a paradicsomos-petrezselymes ízvilág, hogy nem tudtam betelni vele. A friss koktélparadicsom úgy olvadt szét a meleg tésztán, hogy kedvem lett volna összeérintenem a hüvelyk, a mutató és a középső ujjamat, majd megcsókolva ezeket kurjantani egyet (ahogyan ezt az olasz filmekben egy-egy finom falat után szokták). A maga olaszos egyszerűségével teljesen megnyert ez a fogás! – Nincs benne semmi bonyodalom – fogalmazott Szepesi Gábor, kreatív séf, mikor erről a tengeri fogásról faggattam. Mint mondta, az olasz tésztákra az egyszerűség jellemző: csak egy kis só, egy kis bors, koktélparadicsom és petrezselyem – a lényeg, hogy minden friss legyen.

És egy kis műhelytitok egyenesen a séftől: hölgyeim figyelem! Fontos, hogy a tésztát nem mossuk le! Ha ezt a galádságot mégis elkövetnénk, úgy lemosnánk róla a keményítőt, és sosem kapjuk meg ezt az igazán szószos állagot, amiről áradoztam az imént.

avalon_etterem_20180810_vcs_16.jpg

A másik fogás egy parmezánon flambírozott tészta volt. Igen, parmezánon flambírozott! Számomra ez a tészta jelentette a mennyországot. Kicsit úgy vagyok a sajtokkal, mint Gombóc Artúr a csokival: mindegy milyen az alakja, a színe, vagy az állaga, egyszerűen élek-halok érte! Nos, akit hasonló érzelmi szálak fűznek a sajtokhoz, mint engem, annak kötelező ezt a tésztát megkóstolnia! A szintén házi radioatori (azért a név, mert hasonlít az alakja a radiátorhoz – tudtuk meg a séftől) tészta ezúttal bélszíncsíkokkal díszítve érkezett, paradicsomos, vajas, krémsajtos alap társaságában. És, ami ezután jött…

avalon_etterem_20180810_vcs_13.jpg

Egy hatalmas méretű parmezán sajt landolt az asztalunkon, amit szesszel meggyújtottak, és a már elkészült tésztát átforgatták az olvadt sajttömbön. Az illatok és a látvány egyszerűen magáért beszélt. A forró parmezán úgy olvadt rá a radiatori tésztára, mintha élete párját találta volna meg benne. Ennyire sajtos tésztát még életemben nem ettem! Még a számhoz sem emeltem a villát, de már megcsapta az orrom a parmezán jellegzetes illata, ami percekre lenyűgözött. Ez a krémes, sajtos tészta is örökre beírta magát a szívembe!

avalon_etterem_20180810_vcs_15.jpg

Azóta is áldom a határozatlanságomat, hisz’ most, utólag sem tudnék dönteni, melyik tészta ízlett jobban. Az egyik oldalon ott a paradicsomos, tengeri herkentyűs, petrezselymes, könnyed csoda, a másik oldalon pedig a sajtok királyával egybeolvadt bélszíncsíkos tészta… egyszerűen lehetetlen választani.

avalon_etterem_20180810_vcs_20.jpg

Amint feleszmélek a kajakómából indulunk is tovább, hogy egy újabb miskolci gasztrocsillagot kutassunk fel, hogy merre visz az orrunk, na, azt még mi magunk sem tudjuk.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat