2019. március 24. Gábor, Karina
Karácsonyra készülnek az Őszi Napsugár Otthonban is
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2018. december 18. 17:12
|
frissítve: 2018. december 20. 14:28
Több száz idős ünnepelt együtt a gondozókkal és intézményvezetőkkel közösen kedden az otthonban. A műsorban az iskolások és az otthon énekkara idézte meg az ünnep hangulatát.

A napkeleti bölcsek Betlehembe értek, hogy a zsidók királyát köszöntsék. Jézus Krisztus születésének történetét a Rónai iskola diákjai hozták el az otthonban élő időseknek.

idosek_otthona_1.jpg

Az Őszi Napsugárban minden évben lázas készülődéssel telik az adventi időszak. A Napsugár Kórus is sokat próbál. Molnár Gézáné is tagja a kórusnak, érdeklődésünkre elmondta, közel 10 éve él az otthonban, azóta minden ünnepet együtt töltenek.

idosek_otthona_5.jpg

Idén is igyekeztek családias légkört teremteni az otthonban, ahol több száz idős él. Az elcsendesedés időszaka ez, amelyről legtöbbünknek a várakozással teli gyerekkor jut eszünkbe, a szép emlékek felidézésére ad ez lehetőséget – fogalmazott az egészségügyért és szociális ügyekért felelős polgármesteri biztos.

– Önök teremtették meg Miskolcot, Önök azok, akik a legnehezebb időkben építették ezt a várost, családot neveltek, szeretteikre gondoltak – húzta alá Papp Csaba.

idosek_otthona_9.jpg

Miskolc alpolgármestere Sütő Andrást idézve rámutatott: „önmagát becsüli meg minden nemzedék az által, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött”. Kiss János szerint az idősekre mindig oda kell figyelni.

idosek_otthona_4.jpg

– Amikor a szeretet gyertyáját meggyújtjuk az adventi koszorún, folyamatosan arra kell figyelmeztetnie minket, hogy feladatunk és kötelességünk van az idősebb nemzedékek iránt – emelte ki.

Az Őszi Napsugár Otthonban már ma meggyulladt a negyedik gyertya.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat