2022. augusztus 16. Ábrahám
Példát mutatnak a sporttalálkozó résztvevői
Kujan István/Miskolc Televízió
|
2016. augusztus 13. 10:52
|
frissítve: 2016. augusztus 15. 18:24
Nagyszabású sporttalálkozóra várta az ország szívegyesületeit a miskolci szervezet. A többnapos program során több mint 300-an mutatják meg: fontos számukra az egészséges életmód, a sportolás.

Kövér Gáborné, a Miskolci Szívegyesület szervezője ismertette, 2013-ban már szerveztek hasonló találkozót, így már van tapasztalatuk ezen a téren. Ezúttal 15 városból érkeztek a résztvevők, több mint 270-en, őket egészíti ki a miskolci szervezet mintegy 50 tagja.

sziv_egyesulet_sportalalkozo_160812_ja_16.jpg

A pénteki megnyitót követően a Miskolctapolcai Barlangfürdőben pihentek a résztvevők, majd szombaton már sportnap várja őket: 11 sportágban – köztük atlétikában, úszásban stb. – méretik meg magukat. Vasárnap pedig értékelés és eredményhirdetés zárja a találkozót a Miskolci Egyetemi Sportcsarnokban.

sziv_egyesulet_sportalalkozo_160812_ja_25.jpg

Horváth Csaba, a Magyar Szívegyesületek Országos Szövetségének elnöke elmondta, 16 szívegyesület van országszerte, a szívbetegek országos sporttalálkozóját pedig 27. alkalommal rendezik meg. A mozgást népszerűsítik a tagok között, de magát az egészséges életmódot is.

sziv_egyesulet_sportalalkozo_160812_ja_2.jpg

– A betegek rájönnek arra, hogy az egészséges életmód milyen fontos, megtanulják, de át is akarják adni, példát is mutatnak. A közösség, a találkozás is nagyon fontos persze: a testi gyógyulás mellett a lelkire is figyelni kell, az itt köttetett barátságok, találkozások pedig sokat segítenek ebben – fogalmazott az elnök.

Kiss Gábor alpolgármester hangsúlyozta, az egyesületek kezdetben a rehabilitációt tűzték ki célul, de egyre inkább a megelőzés irányába fordul a gondolkodásuk.

sziv_egyesulet_sportalalkozo_160812_ja_23.jpg

– Magunk is azt valljuk, hogy sokkal fontosabb megelőzni a szív- és érrendszeri problémákat, mint a bekövetkezte után próbálni javítani azon az orvosi ellátással – mondta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat