2018. július 22. Magdolna
Miskolc
15°C / 26°C
A régió szerepe is felértékelődik a járműipar dinamikus fejlődésével
minap.hu
|
2018. május 17. 15:30
|
frissítve: 2018. május 19. 14:01
Járműmérnöki Konferenciát rendeznek a Miskolci Egyetemen, ahol az eseményhez kapcsolódóan lesz hegesztési konferencia, pályaorientációs nap, állásbörze és autóbemutató. A rendezvény részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön az egyetem és a BOKIK képviselői.

jarmuipari_sajtotaj_180517ml_1.jpg

Jármay Károly egyetemi tanár, a program szervezője elmondta, a hazai járműipar dinamikus fejlődésnek indult az elmúlt években. – Ezzel párhuzamosan az iparágban foglalkoztatottak száma is emelkedett. A piaci igényekhez igazodva 2016-ban a Miskolci Egyetem is beindította a járműmérnöki képzést, hiszen a fejlődő iparág és a hozzá kapcsolódó beszállítói terület egyre több szakembert igényel, a régió szerepe felértékelődik – mondta el, hozzátéve, hogy ehhez a második alkalommal rendezett programhoz csatlakozott egyebek mellett a 29. Hegesztési Konferencia is.

Török Imre címzetes egyetemi tanár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, járművet gyártani hegesztés nélkül nem lehet. – Az első Hegesztési Konferencia 1955-ben volt, mára, a huszonkilencedikre már nagy hagyománya van ennek. Negyven előadással készülünk a 24-26-áig megtartott konferenciára, tizenkét kiállítóval és egy kiadvánnyal – hangsúlyozta.

jarmuipari_sajtotaj_180517ml_4.jpg

Dudás Tiborné, a BOKIK titkára kiemelte, több mint kétszáz általános és középiskolásnak biztosítanak lehetőséget Miskolcról és a környékbeli településekről, hogy részt vehessenek a konferenciához kapcsolódó pályaorientációs napon. – Az állásbörzén részt vevő autóipari klaszteres tagvállalatok olyan programokkal is készülnek, amelyek során a fiatalok életkoruknak megfelelő tájékoztatást kapnak a cégeknél folyó tevékenységről, s arról, milyen ismeretek, szakmai tudás, felkészültség kell az egyes állások betöltéséhez. A programhoz olyan iskolákat választottak, ahol a járműiparhoz kapcsolódó képzés folyik.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a május 23-25. között megrendezendő II. Járműmérnöki Konferencia célja, hogy összefogja mind az egyetemi mind az ipari területek szakértőit. Lehetőséget nyújtson a járműmérnök-képzés fejlesztésére, bemutatkozási lehetőséget biztosítson a területen oktatók, kutatók és céges képviselők számára.

jarmuipari_sajtotaj_180517ml_5.jpg

A rendezvény kiváló alkalom a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is, hiszen nem csak magyarországi oktatási intézmények és cégek vesznek részt rajta, de tizenkét országból – közöttük Tajvanról, Észtországból, Németországból, Portugáliából, az USA-ból, Kanadából, Lengyelországból, Szlovákiából, Finnországból, Ausztriából és Angliából – is érkeznek szakemberek, hogy tudást és tapasztalatot cseréljenek a konferencia során.

A három napos rendezvény keretében lesz oldtimer autó és motorkerékpár bemutató, illetve miskolci autószalonok is kiállítanak a legújabb modelljeikből. Jármay Károly kihangsúlyozta, ez egy nyitott rendezvény. Programjai egymást kiegészítve valósítják meg azt a célt, hogy a Miskolci Egyetem kutatási eredményeit megismerhessék a résztvevők. A városközpont és az Egyetemváros között egy régi Ikarus szállítja majd az érdeklődőket. 

Nem

További hírek

Olvasnivaló

Ajánlat