2018. november 17. Hortenzia, Gergő
„Több mint egy szimpla bevásárlás” – Három éves a Miskolci Termelői Nap
Muntyán Bernadett
|
2018. július 11. 18:18
|
frissítve: 2018. július 13. 14:56
„Három éve együtt” – ezzel a mottóval rendezik meg a Miskolci Termelői Napot július 15-én, vasárnap. A 2015 júliusában útjára indított kezdeményezés igazi sikertörténet, hiszen a minden hónap harmadik vasárnapján megtartott vásár és piac tömegeket vonz hónapról hónapra az Erzsébet térre. A Miskolci Termelői Nap több mint egy piac: igazi turisztikai és kulturális esemény, amely izgalmas programokat és számos helyi kötődésű érdekességet kínál.

Minőség, közösség, természetesség, kedvesség, közvetlenség, egyediség, sokszínűség, tudatosság, fenntarthatósá és frissesség – csak néhány fogalom azok közül, amelyek a Miskolci Termelői Naphoz köthetők. Az eltelt három évben a miskolciak megszerették, megismerték, sajátjuknak érzik, és látogatják a programot. A Termelői Nap „több mint egy szimpla bevásárlás” – fogalmazott Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője, hozzátéve: ez egy olyan közösségi esemény, amelyhez szívesen csatlakoztak a helyi termelők, kézművesek, vendéglátók, borászok, zenekarok, előadóművészek, civil szervezetek és más települések képviselői is.

Kiss János alpolgármester a Termelői Nap látogatottságát, a rendezvény folyamatos erősödését méltatta. Mint mondta, folyamatos növekedés figyelhető meg az árusok számában is: idén közel 40 kínálja portékáit az Erzsébet téren. – Három évvel ezelőtt az volt a célunk, hogy ez a termelői piac úgy működjön, mint ahogyan régen a piacok működtek: tehát ne csak kereskedelmi forgalmat bonyolítsanak le itt az emberek, hanem történjen valami más is. Szórakozzanak, maradjanak ott, beszélgessenek egymással. Ezért kezdték el a kiegészítő programokat szervezni. Az is célkitűzés volt, hogy megjelenjenek, bemutatkozzanak a Miskolc környéki települések, a városi civil szerveződések, a kulturális élet képviselői. – Nemcsak adunk ezeken a rendezvényeken, hanem kapunk is, és nemcsak tárgyakat, hanem leginkább élményeket – emelte ki Kiss János.

termeloi_nap_sajtotaj_180711ml_2.jpg

Az elmúlt három évben sok szervezettel, településsel alakult ki együttműködés a rendezvény kapcsán. A júliusi, szülinapi Termelői Napon a bemutatkozó vendégtelepülés ezúttal – a már visszatérő vendégként is emlegetett – Arnót lesz. A település polgármesterétől, Üveges Istvántól megtudtuk, valós lakodalmi ízt hoznak majd Miskolcra.

Kiss János arról is szólt. hogy a Miskolci Gasztro Klaszter magasabb szintre emelte a Termelői Nap gasztrokulturális küldetését. Molnár József, a klaszter titkára hozzátette: a minőségi gasztronómiában nem a mennyiség, hanem a minőség számít, így az éttermek tulajdonosai is keresik az igazi zöldségeket és gyümölcsöket, amelyekről a Termelői Nap is szól. Mint mondta, úgy döntöttek, ezúttal nem külön-külön, a saját profiljuknak megfelelő ételkülönlegességekkel fognak készülni a klaszter tagjai, hanem összedugják a fejüket, és közösen alkotnak valamit.

termeloi_nap_sajtotaj_180711ml_20.jpg

A finom, minőségi élelmiszereken és igényes kézműves portékákon túl a Miskolci Termelői Napon civil szervezetek is rendszeresen bemutatkoznak. Az elmúlt 12 hónapban a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány, az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány, a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub, a MINŐIES Alapítvány, a Miskolci Gombász Egyesület, a Diósgyőrért Közhasznú Alapítvány, a B.-A.-Z. Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, a Múzsák Kertje Alapítvány, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja és az Ökológiai Intézet Alapítvány mutatkozott be a látogatók számára. De többször köszönthettük a Miskolci Egyetem karait és a Miskolci Állatkert és Kultúrpark elbűvölő lakóit is.

termeloi_nap_sajtotaj_180711ml_10.jpg

A Miskolci Termelői Nap harmadik születésnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón a szervezők megköszönték a vendégtelepüléseknek és a civileknek a színvonalas közreműködést.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat