2018. augusztus 19. Huba
Miskolc
17°C / 29°C
Történelmi csúcson: hat év alatt megduplázta vagyonát a Miskolc Holding Zrt.!
minap.hu
|
2018. január 10. 18:01
|
frissítve: 2018. január 13. 11:19
Hat év alatt megduplázta vagyonát a Miskolc Holding Zrt. 2016-ra a korábbi 55 milliárdról, 101 milliárd forintra nőtt a városi közszolgáltató cégeket is tömörítő vállalatcsoport vagyona - hangzott el egyebek mellett Kiss János alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Ez azt jelenti, hogy történelmi csúcson van a Miskolc Holding gazdálkodása.

Mindezt pedig úgy sikerült elérni, hogy közben egyetlen fillérrel sem emelték a víz, a távhő és 2012 óta a közösségi közlekedés díját sem. Közben a vállalatcsoport úgynevezett eredménytartaléka mínusz 346 millió forintról több, mint plusz 6,1 milliárd forintra nőtt hat év alatt. Kiss János kihangsúlyozta: amíg a Fidesz-KDNP vezeti a várost, nem tér vissza az áremelések politikája, a fejlődés a jövőben is fenntartható.

kiss_janos_180110ml_1.jpg

Kiss János elmondta, a vállalatcsoport alapozhatta volna a vagyonnövekedést, jövőjét és stratégiáját lakossági díjemelésekre is, ez azonban fel sem merült. – Azt a fajta politikát – amelyik a díjemelésre terjedt volna ki –, ezek a vállalatok elfelejtették. Csatlakoztak az országos rezsicsökkentési folyamatokhoz, amelynek köszönhetően a díjakat átlagosan 25 %-kal csökkentették. 2012. január elseje óta a miskolci tömegközlekedésben változatlanok a díjak, a vonaljegy és bérletárak. Amíg a Fidesz-KDNP irányítja az országot és ezt a várost, addig nem is fogunk szakítani ezzel a politikával – jelentette ki az alpolgármester.

cng_busz_free_wifi_170331_vcs_20.jpg

Kiss János hozzáfűzte: felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis honnan származik ez a vagyongyarapodás, ha nem a díjemelésekből? – A megtermelt vállalati jövedelmeket és az elnyert pályázati forrásokat 2010 után a vállalatcsoport elsősorban beruházásokra és befektetésekre fordította – hangoztatta. Olyan befektetésekre és beruházásokra, amelyek kitermelték saját bekerülési költségeiket. A pénz így „visszaforog” újabb és újabb befektetések, beruházások jöhetnek létre. Ez általában véve a vagyongazdálkodásban is elsődleges szempont volt.

tapolcai_vizmu_atadas_150925ml_01.jpg

– 2010-ben a Miskolc Holdingnak mint vállalatcsoportnak mínusz 346 millió forint volt az eredménytartaléka, 2016-ra ezt plusz 6 milliárd 115 millió forintra sikerült növelni. A teljes eredménytartalék jelen pillanatban is a beruházásokat és befektetéseket szolgálja; hogy meglegyen az alap, ami ezeket az értéknövekedési folyamatokat támogatja – részletezte az alpolgármester.

Szó esett arról is, miben testesül meg a vagyongyarapodás – az 55 milliárdról a 101 milliárd forintra ugrás. Kiss János ide sorolta az új villamosokat, a gázüzemű buszokat, az új CNG töltőállomást, valamint az ipari park-fejlesztések, ingatlanok, katasztrófatűrő szerverpark, víziközmű eszközök, a tapolcai ivóvíz tisztító, és a távhővezeték fejlesztésével kapcsolatos beruházásokat.

cng_kut_mvk.jpg

– Látható, hogy mindezek egyáltalán nem kizárólag a Miskolc Holding gazdagodását szolgálják. Elsődleges szempont a lakosság kényelme és biztonsága (új buszok és villamosok, ivóvíztisztító). Ezek a beruházások ugyanakkor a gazdaságfejlesztési folyamatokat is elősegítik, vonzóvá teszik a várost a befektetők számára, s nem terhelik a miskolciak pénztárcáját.

A beruházóknak ugyanakkor újabb és újabb befektetési területekre van szükségük, ami folyamatosan újabb közműfejlesztéseket igényel. A vagyonelem-bővülések tehát olyan eszközökben is jelentkeznek, melyek nem öncélúak. – Nem viszik a pénzt, hanem előbb-utóbb hozzák; és nem pusztán vállalati sikereket támogatnak, hanem az egész város gazdaságfejlesztését is – hangsúlyozta Kiss János.

kiss_janos_180110ml_5.jpg

Az alpolgármester kiemelte, az elért fejlődés szemmel látható és fenntartható. – Azt gondoljuk, hogy a jövőben is ez az az út, amit a Miskolc Holdingnak járnia kell. Nem a lakosságra terhelt díjemelésekből kell biztosítani a vagyongyarapodást, továbbra is olyan befektetésekre kell koncentrálni, amelyek megtérülnek, s újabb beruházásokra, gazdaságfejlesztő intézkedésre ösztönöznek – zárta tájékoztatóját Kiss János.

bosch_tanmuhely_171005_ja_32.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat