2020. augusztus 07. Ibolya
Új lelkipásztor beiktatási szertartása a Miskolc-Alsóvárosi református templomban
Miskolc TV / minap.hu
|
2018. október 15. 12:09
|
frissítve: 2018. október 18. 09:38
Új református lelkipásztort iktattak be be a hétvégén Miskolcon, a Miskolc-Alsóvárosi református templomban. Orosz Istvánnak - elmondása szerint - kicsiny, de gyarapodó körzetet kell a gondjaiba vennie.

lelkeszbeiktato_20181014_vcs_03.jpg

Fotó: Végh Csaba

Orosz Istvánt a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye vezetője, Szőnyi Tamás esperes iktatta be a múlt vasárnapi egyházi szertartáson. – Maga a beiktatás megerősítést jelent – nyilatkozta Orosz István. - Ez számomra is mérföldkő. Már gyermekként is jártam templomba, volt lelkész példaképem és egy olyan gyülekezetem, amely nagyon a szívmhez nőtt. Ezután vezetett az Úristen a teológiára, majd egy kis kitérő után a szolgálat irányába - tette hozzá.

lelkeszbeiktato_20181014_vcs_06.jpg

A lelkipásztornak a Soltész Nagy Kálmán úttól a város keleti végéig tart a körzete. – Kicsi, de növekvő közösségről van szó. Százharminchárom fővel kezdtük el az esztendőt, ma már száznegyvenegyen vannak a hívek. Különösen örvendetes, hogy fiatal családok érkeztek a gyülekezetünkbe – hangoztatt Orosz István, akit beiktatása alkalmából köszöntött Katona Ferenc, a terület önkormányzati képviselője is.

lelkeszbeiktato_20181014_vcs_10.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat