2018. december 13. Luca, Otília
Új női versenysorozat indul – az F1-nek képeznének versenyzőnőket
wseries.com
|
2018. október 10. 16:54
|
frissítve: 2018. október 12. 18:07
Hivatalosan bejelentették, hogy 2019 tavaszán elindul az első női formaautós sorozat, a W Series, mely mögött számos, a Forma–1-ből ismert személyiség áll.

Amikor hónapokkal ezelőtt híre ment, hogy bizonyos csoportok egy női versenysorozatot akarnak indítani, a hír erősen megosztotta a közvéleményt. A sorozat most valósággá vált, és mint kiderült, nem a Forma–1 női változatáról van szó, és nem is egészen olyan formában valósul meg a program, mint előzetesen gondolhattuk.

A héten hivatalosan is bemutatták a W Series elnevezésű formaautós sorozatot, melyet kizárólag női versenyzők számára indítanak (innen a W, azaz Women) útnak 2019 tavaszától. A projekt létrejöttét számos ismert, a Forma–1-et is megjárt személy segítette, így az exversenyző David Coulthard, a Red Bull főtervezője, Adrian Newey, az F1-ben csapatvezetőként is megfordult Dave Ryan, valamint a másfél évtizeden át a McLaren sajtóosztályát erősítő Matt Bishop.

w-series.png

A W Series leendő autója (fotó: W Series)

A nagyjából az F3 szintjén lévő szériának 18-20 résztvevője lesz, akik egyforma, glóriával és hatsebességes váltóval fölszerelt Tatuus T-318-as Forma–3-as autókkal fognak összecsapni, melyeket az Autotecnica Motori lát el 1,8 literes, négyhengeres turbómotorral. A leendő mezőny tagjai előzetes válogatón keresztül kerülhetnek be. Tesztelni fogják őket a pályán és a szimulátorban, megvizsgálják, mennyire értik a mérnöki munkát, és erőnléti felmérésen is átesnek. Aki bejut, az onnantól valamennyi területen további segítséget kap a sorozattól a fejlődéshez, a fent említett nevek közreműködésével.

Pontos versenynaptár még nincs, ám a szervezők elmondása szerint az új bajnokság főként Európa híres pályáin fog megfordulni, amelyek évtizedek óta F1-es versenyeket is vendégül láttak, de emellett ellátogatnak majd Amerikába, Ázsiába és Ausztráliába is.

A nevezés ingyenes lesz, a résztvevők között pedig komoly összegeket osztanak szét. A teljes pénzdíj 1,5 millió amerikai dollár, melyből a győztes félmillió dollárt kap jutalmul, de az első tizennyolc helyezett mind részesül belőle.

„A W Series alapgénjét az a gondolat adja, hogy a nők a férfiakkal egyenlőként képesek teljesíteni a motorsportban. Ennek ellenére úgy érzi, hogy egy kizárólag női sorozat léte elkerülhetetlen a női szerepvállalás növelése érdekében. A W Series emiatt egy küldetésvezérelt sorozat, melynek célja, hogy ne csak jó versenyzéssel szolgáljon a nézők számára globális szinten, hanem hogy felruházza tapasztalattal és szakértelemmel a résztvevőit, akiknek a pályafutása így előrébb juthat, és hogy a W Seriesben való versenyzéssel élesíthessék képességeiket, mielőtt egy magasabb szintű, népszerűbb sorozatra váltanak” – fogalmazta meg céljaikat a széria.

Nem

További hírek

Olvasnivaló

Ajánlat