2019. november 21. Olivér

Felismeri ezt a férfit? Lézeres távolságmérőt lopott

Lead: 
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi barkácsáruházból történt lopás elkövetőjének azonosításához.
Törzs: 

elkoveto2_5.jpg

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen férfi 2018. december 4-én a déli órákban, Miskolcon, a Szentpéteri kapu egyik barkácsáruházából az áruvédelmi eszköz eltávolítását követően ruházatába rejtve ellopott 2 darab lézeres távolságmérő eszközt. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a képeken látható férfi személyazonosságának megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képeken látható ismeretlen férfit, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címlap régió: 
Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Felismeri ezt a férfit? Lézeres távolságmérőt lopott
Címlap lead: 
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi barkácsáruházból történt lopás elkövetőjének azonosításához.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elfogták a miskolci betörőt

Lead: 
Elfogták azt a miskolci férfit, aki 2018 nyarán betört egy családi házba a Tetemváron.
Törzs: 

3_1711.jpg

Fotók: police.hu

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság M. Árpád 48 éves miskolci lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. július 13-án a reggeli órákban a Miskolc, Tetemvár felsősoron található családi házba betört. A tolvaj a házból ruhaneműket, horgászfelszereléseket, kézi- és kerti szerszámokat tulajdonított el.

2_2038.jpg

A nyomozók adatgyűjtésük során megállapították az elkövető kilétét, 2018. november 06-án elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett.

1_2927.jpg

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Címlap régió: 
Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elfogták a miskolci betörőt
Címlap lead: 
Elfogták azt a miskolci férfit, aki 2018 nyarán betört egy családi házba a Tetemváron.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Villanyoszlopot is döntött az ittas sofőr

Lead: 
A rendőrök rendszerint kiszűrik a folyamatos közúti ellenőrzéseken az ittasan volán mögé ülő sofőröket. Az ellenőrzések eredményeként öt újabb sofőr állhat bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Törzs: 

Közúti ellenőrzések során emelték ki a rendőrök a forgalomból azokat a járművezetőket, akik vezetésük megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztottak. A járőrök Sajóecsegen, Hernádkakon, Sajóhídvégen és Miskolcon vonták intézkedés alá a járművezetőket, akikkel szemben a hatóság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. Az egyik sofőr 2018. október 15-én Miskolcon, a Csaba vezér úton haladt, amikor felhajtott a járdára, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.

A nyomozások vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

Címlapkép: police.hu

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Villanyoszlopot is döntött az ittas sofőr
Címlap lead: 
A rendőrök rendszerint kiszűrik a folyamatos közúti ellenőrzéseken az ittasan volán mögé ülő sofőröket. Az ellenőrzések eredményeként öt újabb sofőr állhat bíróság elé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból

Lead: 
A rendőrök tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Törzs: 

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. A megye útjain február 11-e és február 17-e között 81 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizenhét ittasan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból
Címlap lead: 
A rendőrök tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rendőrkézre kerültek a betörők

Lead: 
Lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 és egy 26 éves emődi férfival szemben.
Törzs: 

Emődön, 2018. február 15-e és február 23-a között – az akkor még ismeretlen tettesek – három esetben családi házakba és azokhoz tartozó melléképületekbe törtek be.

betores.jpg

Forrás: police.hu

A rendőrök a felderítés eredményeként azonosították és elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A tolvajok a betörések során régi fémérméket, kerti- és elektromos szerszámokat, gázpalackokat, kályhákat, létrát, mosógépet és centrifugát tulajdonítottak el.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rendőrkézre kerültek a betörők
Címlap lead: 
Lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 és egy 26 éves emődi férfival szemben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Lopott autóval, ittasan, jogsi nélkül kocsikázott

Lead: 
Jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság O. Márk, 29 éves miskolci lakossal szemben.
Törzs: 

A férfi február 5-én 21 órakor Miskolcon, az Arany János utcában ismerőse figyelmetlenségét kihasználva a lakásából ellopta a házigazda személygépkocsijának indítókulcsát és azzal a város területén kocsikázott. A járőrök Miskolcon, a Meggyesalja utcában szűrték ki a forgalomból az eltulajdonított autót jogtalanul használó sofőrt, akik az intézkedés során azt is megállapították, hogy a férfi jogosítvány nélkül és ittasan közlekedett. A rendőrök a gépkocsit a szemle megtartása után tulajdonosának átadták. A nyomozók az ittas, vezetői engedéllyel sem rendelkező tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte a gyanúsítottat bíróság elé állította.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Lopott autóval, ittasan, jogsi nélkül kocsikázott
Címlap lead: 
Jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság O. Márk, 29 éves miskolci lakossal szemben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

60 milliós kokainszállítmány lapult az óvszerekben

Lead: 
Óvszerekbe rejtve próbált Magyarországra csempészni 60 millió forintnyi kokaint egy 30 éves brazil nő - közölte a rendőrség szerdán.
Törzs: 

20190211_004300.jpg

fotók: police.hu

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nő február 10-én az éjszakai órákban érkezett Brazíliából a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték csomagját. A nő bőröndjében - négy takaró belsejébe rejtve - összesen 300 darab, bruttó 3210 gramm súlyú kokaingyanús fehér port tartalmazó óvszert találtak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 60 millió forint.

merleg.jpg

A rendőrök a brazil asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásában elmondta, hogy pénzhiányba került Brazíliában és ezért vállalta el a bőrönd Magyarországra szállítását. A nőt a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
60 milliós kokainszállítmány lapult az óvszerekben
Címlap lead: 
Óvszerekbe rejtve próbált Magyarországra csempészni 60 millió forintnyi kokaint egy 30 éves brazil nő - közölte a rendőrség szerdán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Fél millió forint a nyomravezetőnek

Lead: 
Az Ózdi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Törzs: 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2019. január 6-án 18 óra 40 perc körül Ragályban, a Kossuth Lajos utcán egy eddig ismeretlen típusú jármű ismeretlen vezetője elütött egy helyi férfit. Az autót vezető sofőr a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. A gyalogos súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki az ismeretlen tettes kilétével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám), vagy munkaidőben hívja a 46/514-500/26-25-es telefonszámon az ügy előadóját. A rendőrség a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

(Borítóképünk illusztráció.)

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fél millió forint a nyomravezetőnek
Címlap lead: 
Az Ózdi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A zebrán előzött, ugrott is a jogsija (Videóval!)

Lead: 
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban a Bodrogkeresztúri úton személygépkocsijával a tiltás ellenére egy gyalogátkelőhelyen előzött.
Törzs: 

A Tokaji Rendőrőrs járőrei szolgálati gépkocsival közlekedtek február 4-én, amikor feltűnt neki, hogy egy sofőr súlyos közlekedési szabálysértést követ el Tokajban a Bodrogkeresztúri úton található egyik gyalogátkelőhelyen. Az autós  figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát és a jól láthatóan felfestett gyalogátkelőhelyen - a tiltás ellenére - megelőzte az előtte haladó járművet. A tetten ért sofőrt előállították a Szerencsi Rendőrkapitányságra, aki a szabálysértés elkövetését elismerte. A hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a 36 éves férfit három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A zebrán előzött, ugrott is a jogsija (Videóval!)
Címlap lead: 
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Tokajban a Bodrogkeresztúri úton személygépkocsijával a tiltás ellenére egy gyalogátkelőhelyen előzött.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Egy éjszaka alatt megtalálták az eltűnt fiút

Lead: 
Eltűnt az esti órákban egy 14 éves rudabányai fiú, amiről az édesapa tett bejelentést a rendőrségen. A kutatást fel nem adva a rendőrök reggelre megtalálták a fiatalembert.
Törzs: 

Egy rudabányai férfi február 3-án este tett bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy 14 éves kisfia elment otthonról, félő, hogy nem talál haza. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Rudabányai Rendőrőrsének munkatársai a beszerzett információk alapján megszervezték a fiatalember felkutatását. A rokonok és barátok felkeresésével egy időben a kazincbarcikai járőrök is bekapcsolódtak a kutatásba, mivel az eltűnt korábban már nekiindult a városnak. Ez az irány azonban nem vezetett eredményre.

A keresést fel nem függesztve a környéket jól ismerő körzeti megbízottak Ormosbánya felé is kiterjesztették a kutatást. A kitartó kutatás másnap 8 óra 25 percre hozott eredményt. A 14 éves fiút Rudabánya és Ormosbánya között az útmentén találták meg, épségben.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Egy éjszaka alatt megtalálták az eltűnt fiút
Címlap lead: 
Eltűnt az esti órákban egy 14 éves rudabányai fiú, amiről az édesapa tett bejelentést a rendőrségen. A kutatást fel nem adva a rendőrök reggelre megtalálták a fiatalembert.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak