2018. július 19. Emília
Miskolc
15°C / 25°C
Két keréken a város védelmében - robogót kaptak a rendészek
Méder Noémi
|
2017. augusztus 29. 17:14
|
frissítve: 2017. szeptember 01. 08:57
Könnyebben és gyorsabban mozgósíthatók azok a rendészek, akik augusztus 28-tól robogón teljesítenek szolgálatot Miskolcon. Munkájukba szerkesztőségünk is bepillanthatott.

– Az önkormányzat rendelkezett négy olyan robogóval, melyek éppen nem voltak használatban, így olyan döntés született, hogy a MIÖR átveheti ezeket a járműveket  – mondta el érdeklődésünkre Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

mior_robogo_170829_ja_1.jpg

Fotók: Juhász Ákos

Olyan ötven köbcenti alatti motorokról van szó, amelyek a meglévő gyalogos, gépjárműves, kerékpáros valamint lovas feladatellátás mellett, tovább segítik a rendészek munkáját. Ezekkel a járművekkel olyan területekre is gyorsan, gond nélkül eljuthatnak, amelyeket gyalogosan vagy gépjárművel nehezebben tudnának megközelíteni.

mior_robogo_170829_ja_6.jpg

Két rendész bemutatta az egyik helyszínt, ahol szolgálatba állnak majd. Főként a turisztikailag fontos területeket célozzák meg, ezek közül most Tapolcán vezettek minket körbe.

mior_robogo_170829_ja_24.jpg

A rendészek azt is megengedték, hogy portálunk munkatársa közelebbről is szemügyre vegye a járművet. Tény, hogy dinamikusan lehet vele közlekedni, keveset fogyaszt és hatékony. A megfelelő védőöltözet persze itt is kötelező lesz: bukósisak, felsőruha, kesztyű, térdvédő.

mior_robogo_170829_ja_17.jpg

Mint megtudtuk, a robogók használata azért is előnyös, mert így jelentősen megnövekedhet azoknak a szolgálatot teljesítő kollégáknak a száma, akik „gépesítetten” – tehát járművön – tudnak kiérkezni bizonyos helyekre. – Többen és gyorsabban mozgósíthatóak; ez az egyik legnagyobb előnye a robogóknak – emelte ki az igazgató. A járműveket rendészeti matricával látták el, és sárga villogó jelzést is szerelnek majd rájuk.

mior_robogo_170829_ja_9.jpg

Baranyi József önkormányzati rendész is úgy vélte, nagyon gördülékeny és hatékony lesz a feladatellátás a robogók bevonásával. Mint mondta, ő már 18 éve vezet ilyen járművet – az ilyen típusú vezetői engedély illetve gyakorlat feltétel is volt a robogós szolgálatba álló rendészeknél.

mior_robogo_170829_ja_19.jpg

Péter Miklós közterület felügyelő diákkorában kezdte a robogózást, ez azonban - mint mondta - sajnos tíz évre megszakadt. Most viszont jött a lehetőség, lehetett jelentkezni robogós rendésznek, s Miklós megragadta az alkalmat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat