2018. december 17. Lázár, Olimpia
A Bosch miskolci kéziszerszámgyára lett az Év Gyára
minap.hu
|
2018. május 16. 10:11
|
frissítve: 2018. május 17. 20:44
Az Év Gyára 2017 kitüntetéssel jutalmazták a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft.-t a 10 milliárd forint feletti árbevétellel bíró cégek összetett versenyében az Év Gyára megmérettetés május 11-én lezajlott díjátadó ünnepségén. A miskolci gyárat ezenfelül a Legjobb menedzsment folyamatok címmel, fejlesztési törekvéseit pedig az idén először meghirdetett Ipar 4.0 Szakmai Különdíjjal jutalmazták.

A cégek idén harmadik alkalommal nevezhettek a Professional Publishing Hungary Kft. kiadásában megjelenő GyártásTrend technológiai magazin versenyén. Minden hazai termelőüzemmel rendelkező cég kilenc kategóriában pályázhatott, az összetett Év Gyára díjat pedig az a vállalat vagy vállalkozás nyerhette el, amely több kategóriában is az esélyesek szűkített listájára került, és legalább az egyikben az első helyen végzett. Árbevétel szerint három összetett nyertest hirdetett a GyártásTrend: idén is külön osztottak Év Gyára díjat a 3 milliárd forint alatti, a 3-10 milliárd forint közötti, és a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek körében.

bosch_ev_gyara_1.jpg

A díjátadón

Év Gyára lett:

  • Év Gyára 10 milliárd forint feletti éves árbevétel kategóriában: Robert Bosch Power Tool Kft.
  • Év Gyára 3-10 milliárd forint közötti éves árbevétel kategóriában: Simon Műanyag feldolgozó és Fémtömegcikk gyártó
  • Év Gyára 3 milliárd forint alatti éves árbevétel kategóriában: GIA Form Kft.

bosch_ev_gyara_2.jpg

Kategóriagyőztesek:

  • Legjobb menedzsmentfolyamatok: Robert Bosch Power Tool Kft.
  • Leginnovatívabb gyártó: RATI Kft.
  • Legjobb termelő: Sanofi Veresegyházi Telephelye
  • Legeredményesebb gyártástámogató: STI Petőfi Nyomda Kft.
  • Vevői elégedettség: EMIKA Zrt.
  • Dolgozói elégedettség: GIA Form Kft. 
  • Beszállító kapcsolatok: Simon Műanyag feldolgozó és Fémtömegcikk gyártó
  • Cyeb – Energiahatékonyság: STI Petőfi Nyomda Kft.  
  • Ipar 4.0: Aventics Hungary Kft. 
  • Az év legígéretesebb gyártója – a zsűri különdíja: Korax Műgyantagyártó és Kereskedelmi Kft.

bosch_ev_gyara_3.jpg

„Óriási elismerés ez a gyár minden munkatársának, nagyon büszkék vagyunk a díjakra. Úgy véljük, ezek a kitüntetések is azt igazolják vissza, hogy a Bosch kéziszerszámgyár által képviselt értékek, az irányvonal és a jövőkép a járható út a fejlesztés és a gyártás területén” – mondta Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója a díjak átvétele után.

A legjobb menedzsmentfolyamatok kategória, amelyben szintén a Bosch diadalmaskodott, az adott üzem termelési és támogató folyamatainak hatékonyságát és eredményességét vizsgálta, valamint azt, hogy a részfolyamatok hogyan segítik a működés egészét. Ezenkívül a cégek indulhattak például a leginnovatívabb gyártó, a legjobb termelő vagy a legeredményesebb gyártástámogató vállalat címéért. Idén első alkalommal hirdették meg az Ipar 4.0 kategóriát, amelynek kidolgozásában és értékelésében az MTA Sztaki is együttműködött az iparági szereplőkből álló zsűrivel. Ebben a kategóriában a folyamatok automatizálását és digitalizálását, valamint a kinyert adatok elemzését és hasznosításának mértékét értékelték a zsűritagok.

ev_gyara_bosch_fuko_laszlo.jpg

Fükő László a díjjal

A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, elektromos kéziszerszámok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A vállalat mára nem csupán a cégcsoporton belül, hanem a régióban is meghatározó tényezővé vált, a Bosch legnagyobb kéziszerszámgyára. A mára több mint 38 ezer négyzetméter területű kéziszerszámgyár csaknem 2400 munkavállalót foglalkoztat. A Bosch Miskolcon színvonalas, jövőbemutató projektjeivel folyamatosan törekszik a magas fokú innovációra és arra, hogy ebből a fejlődésből a régió is kivehesse a részét. A termelés fejlesztését automatizálással érik el, folyamatos a gyártósorok hatékonyságának javítása és az anyagáramlás fejlesztése. Ezen erőfeszítések számos országos és nemzetközi elismerést hoztak már a gyár számára, többek között a Logisztikai Kiválósági díjat (2010, 2014), az European Logistics Award 2. Aranyérmes díját (Brüsszel), valamint a Shiiba Award, IIE award (USA) 3. helyezésért járó díjat.

A versenyt jövőre is meghirdeti a kiadó.

További részletek: www.evgyara.hu.

Nem

További hírek

Olvasnivaló

Ajánlat