A Fonoda utca 16. szám alatt ezúttal is lehet majd sétálni a telepen élő kutyákkal, és természetesen örökbe is lehet majd fogadni bármelyik jobb sorsra érdemes kutyust, vagy cicust.
A gazdára váró állatok megtekinthetők a városgazda honlapján és a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán is.
A nyílt napon várják mindazok adományait is, akik szeretnék szebbé tenni a telepen gondozott gazdátlan állatok karácsonyát egy-egy meleg pléddel, takaróval, régi ágyneművel, vagy valamilyen élelmiszerrel, amelyet az állatok fogyaszthatnak: fagyasztott hússal, rizzsel, kutyatáppal.
De szívesen veszik az etetéshez használható tálakat, edényeket, a sétáltatáshoz segítséget jelentő pórázokat, nyakörveket, vagy éppen a kutya- és macskajátékokat.
A telepen élő kutyák és macskák örökbeadásában, gazdásításában oroszlánrészt vállaló Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány pedig egy karácsonyi adománygyűjtő akciót is indított, melynek célja, hogy a telep minden lakója kaphasson idén karácsonykor egy-egy „személyre szabott” karácsonyi ajándékcsomagot, amelyeket a beérkező adományokból állítanának össze, de természetesen a kész csomagokat is szeretettel fogadják.
A legszebb ajándék azonban az lenne a telep valamennyi lakójának, ha az év utolsó nyílt napján valaki hazavinné őket, ha egy meleg, biztonságos otthonban, szerető gazdával élhetnének tovább. Fontos azonban, hogy pusztán a karácsony apropóján senki ne ajándékozzon állatot, csak akkor, ha a döntés nem csak az ünnepek idejére, hanem egy egész életre szól!
Adj reményt, ajándékozz életet! – Idén decemberben tedd Te egy picit szebbé a gazdátlan állatok karácsonyát!