Érthető módon elégedetten nyilatkozott lapunknak a két tréner, Süttő Roland és Tombácz Anikó. – Párosaink az elvárt eredményt hozták. Szinte mindenkinek érem lógott a nyakában, vagy értékes döntős pozícióban végzett. Volt duó, aki latin és standard táncokban is területi bajnok lett, volt olyan magas osztályos kategória is, ahol a döntő kétharmadát a mi párosaink tették ki.
De főleg annak örültek, hogy a holtidőszak után újra van lehetőség versenyezni, hiszen ez óriási motivációt jelent a táncosoknak.
– Rendkívül hálásak is vagyunk ezért a kluboknak, akik bevállalják a zártkapus rendezést – tették hozzá.
Sokáig nem pihennek azonban Rolandék, folyamatosan készülnek a további megmérettetésekre.
És mellette dolgoznak az Én is táncolnék című tévés műsor harmadik szériáján.
Eredmények:
Szabó László - Pető-Szőllősi Indira - Gyermek I., „E” latin: 2.hely
Futó Ábel - Szabó Csenge - Junior II. „E” standard: 1. hely, Junior II. „D” latin: 1. hely
Havas Márk - Juhász Jázmin - Ifjúsági „D” standard: 4. hely, Ifjúsági „B” latin: 2. hely
Flekács László - Maginecz Adél - Felnőtt „B” latin: 2. hely
Futó Flórián - Polák Panna - Ifjúsági „C” latin: 2. hely
Szarka Ágoston - Bajáky Zsanna - Ifjúsági „B” latin: 4. hely
Pető-Szőllősi Dominik - Pető-Szőllősi Mirtill - Ifjúsági „D” standard: 5. hely, Ifjúsági „B” latin: 7. hely
Farkas Péter - Nagy Szonja - Felnőtt „C” latin: 5. hely.