Környezet
A meglévő erdők megóvása és megfiatalítása, a Bükk fával borított területeinek növelése érdekében a törvényszék munkatársai – Klapil Mónika a Miskolci Törvényszék bírájának kezdeményezésére – idén novemberben adománygyűjtést szerveztek facsemeték vásárlására.
Köd miatt Pest, Borsod-Abaúj, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Veszprém megyére adott ki hétfőre elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egyfajta mérföldkőhöz ért Miskolc korábbi főépítésze, szakmai pályája: Viszlai József idén töltötte be hatvanadik életévét. Munkássága mérlegét megvonva kiállítás nyílt nemrégiben a Kós-házban. A szakembert a város képviseletében Ignácz Dávid jegyző is köszöntötte a héten, aki egy rendhagyó tárlatvezetésen is részt vehetett: maga Viszlai József vezette körbe a közel félszáz tablót bemutatva.
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Dorottya utcai végállomás utasfogadó tereinek felújítása, különböző látványelemekkel való kiegészítése, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építése a végéhez közeledik. Az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának nem kellett kívánságlistát írnia Mikulásra, hiszen húsz gyönyörű ajándékot kaptak. Anyakutyáik, Zina és Winnipeg ugyanis húsz szép kölyökkel segítik őket, hogy minél több vakvezető kutyát képezhessenek 2020-ban.
Akár 75-100 méterre is nőhet a fékút 50 kilométer per óra mellett, havas úton, nyári gumival - mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Az első hó nemcsak fennakadásokat és útlezárásokat hozott a városba, hanem csodálatos, mesébe illő látképeket is, amelyeket lapozgatva máris megenyhül a szívünk a tél hírnöke iránt.
Vasárnap éjjel óta egyre nagyobb területen hóesés vette kezdetét, de míg észak, északkeleten hó, az ország más részein havas eső, eső, néhol ónos szitálás jellemezte a reggelt.
Hóvihar okoz közlekedési káoszt az Egyesült Államokban. Coloradóban hatvan, Wyomingban harminc centiméternyi hó esett rövid idő alatt. A két államban több ezer repülőjáratot töröltek, ami rengeteg utast érint, mert sokan a hálaadás miatt kelnek útra. Forgalmas autópályákat is le kellett zárni. A hétvégén újabb havazás várható – derült ki az M1 Híradójából.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!