Oktatás
Iskolakezdési támogatást vezetett be áprilistól a miskolci önkormányzat. Az új szociális ellátás előnye, hogy csökkenti a családok szeptemberi iskolakezdés kiadásait – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
A Momentum EP-képviselőjének megoldási javaslatait ismertette a párt megyei vezetője csütörtök reggel Miskolc belvárosában. Szopkó Tibor elmondta: Donáth Anna azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy a magyar oktatás megmentése érdekében támasszon feltételeket a kormányzattal szemben az uniós pénzek érkezése kapcsán.
Szalamanderrel búcsúztak a Miskolci Egyetemtől, ki-ki a várostól is a végzős hallgatók szerdán este.
Tizenegy országból több mint kétszáz sportolót várnak Miskolcra európai egyetemekről az alig több mint két hét múlva kezdődő, Tollaslabda és Vízilabda Európai Egyetemi Bajnokságra, melyet a Miskolci Egyetem és a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club közösen rendez július 13. és 19. között.
A Miskolci Egyetem legfrissebb hírei egy percben.
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sőt, esetükben igénybe vehető a 25 év alattiak kedvezménye is - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A tánc klub idén egy három fordulós kvalifikációs versenysorozaton vett részt, amelyen többször is sikerült a dobogóra állniuk. Vasárnap táncgálával ünneplik és búcsúztatják el a sikeres évadot.
A Velünk a Város frakció elkötelezett a független és minőségi színvonalú oktatás mellett, amelynek biztosítéka a pedagógusok szakmai függetlensége, valódi megbecsültsége.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!