Szabadidő
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark selyemmajom családja újra hármasikreket nevel. A szülők igazán sikeresek, hiszen mióta 2017-ben párba álltak Miskolcon, hét kölyköt már sikeresen felneveltek, akik közül hatan most is a szülői csapatban élnek.
Alig lehet parkolni a Tündérkert közelében található utcákban, az ott élőket pedig zavarja a nagy forgalom. Hamarosan változhat a helyzet.
Pünkösdkor nyári nyitvatartás szerint várják a látogatókat az állatkertben. Pünkösdkor a piacok zárva tartanak.
Fokozottan ügyelni kell a higiéniára és új szabályokat is be kell tartani az edzőtermekben, mert a koronavírus-járvány még nem múlt el - közölte a Magyar Funkcionális Fitness Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
A járványt korlátozó intézkedések enyhítése révén napról-napra szaporodik azon attrakciók száma, ahová lehet szabadidős programot szervezni. Jelen helyzetben felértékelődnek azok a desztinációk, amelyek több szabadtéri látnivalóval rendelkeznek, így Miskolc is előnyös helyzetbe kerül, hiszen a Bükk-hegység ölelő karokként veszi körül a Szinva-patak mentén húzódó várost. Miskolc TDM szervezete csokorba szedte hova érdemes programot szervezni a jövőben.
Csupaszpofájú tamarinok (Saguinus bicolor) születtek a Szegedi Vadasparkban, a hathetes ikerpárt a látogatók is megfigyelhetik, amint apjukba kapaszkodnak - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
Az Északerdő Zrt. szerdán megnyitotta turistaszállóit, amelyeket a koronavírus-járvány miatt március 17-től tartottak zárva - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.
Hétfőtől újra lehet használni a gyerekek kedvenc szórakozóhelyeit. A március 23-án lezárt játszótereket megnyitják a kicsik előtt, aminek ők nagyon örülnek.
Elkezdődött a Lillafüredi Állami Erdei Vasút korszerűsítése, a munkaterületet a napokban adta át a társaság a kivitelezőnek - tájékoztatta portálunkat az Északerdő Zrt.
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke kijelentette, hogy konkrét tervük van a szezon befejezésére.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!