Szabadidő
Vasárnap is fergeteges programok és koncertek várnak minket a Kocsonyafesztiválon. Kiemeltünk „néhányat”, ahogy mondani szokták, a teljesség igénye nélkül.
Urbancsok Attila, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei elnökségének elnöke tartott előadást a Miskolci Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában, a Csizmadia közben.
Kocsonyák, békák, mókás programok és nagyon sok koncert, ez is jellemezte a visszatérő miskolci Kocsonyafesztivált. A fontos és érdekes pillanatokat fotósaink lencsevégre kapták. Van ideje? Böngésszen képgalériáinkban, nézze újra a felvonulást!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház onkológiai osztálya számára gyűjtenek a gálaműsorral a szervezők. A fellépők között lesz Cselepák Balázs, Jancsó Dóra, Kamarás Máté, Pál Dénes, Szécsi Viktória és Varga Andrea.
A Ladánybene 27, az első közismert reggaezenekar Magyarországon. Ők készítették el Magyarországon az első reggae albumot (1991), az első dub albumot (2002), valamint az első riddim albumot (2007). Elbitorolhatatlan érdemük van a reggaezene magyarországi meghonosításában és megismertetésében. Február 15-én érkeznek a Kocsonyafesztiválra – Bodnár Tiborral beszélgettünk.
Hetedik alkalommal rendezték meg az Avasi Karnevált. A városrész iskolásai és óvodásai mind összegyűlnek ezen a napon és együtt űzik el a telet.
„Ezt a magyar sajátosságot nehéz levetkőzni, rajtunk is álca nélkül látható” – mondja a Miskolci Kocsonyafesztiválra hosszú évek után visszatérő Bohemian Betyars basszusgitárosa a sírva vigadásról. Fehér Gábor elárulta, már az új lemezről is hallhatunk majd számokat a pénteki koncertjükön. Interjú.
A Miskolci Galéria idei kiállítási programjának hangsúlyos eleme a városhoz és a régióhoz kötődő művészek bemutatása. Ebbe a koncepcióba illeszkedik, Tóth Imre és Wieszt József személyében, két olyan művész bemutatása, akiknek közös miskolci időszaka (XX. sz. 70-es évei, 80-as évek első fele), nemcsak művészetük miatt volt jelentős, hanem az itt kialakult barátságuk okán is. Tóth Imre és Wieszt József Inspiratív barátság című kiállítását csütörtökön nyitották meg, a Rákóczi-házban.
Szobrok, terek, épületek és minden, ami megihlette Kovács Manyi festőművészt Miskolc kapcsán. A tárlatot Békési Gábor, a Herman Ottó Múzeum irodalmi muzeológusa nyitotta meg a Zenepalotában.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!