Tudomány
Polipok inspirálta robotot alkottak kínai kutatók: a puha robot képes a zsugorodásra, a környezetéhez igazodó kamuflázsra és a multimodális helyzetváltoztatásra.
A madárénekek is divatszerűen változhatnak – mondta Garamszegi László Zsolt, az MTA, Ökológiai és Botanikai Kutató Intézet igazgatója az M1-en.
Szkíta kori, a Kr.e 7- 4. század közepéről származó település maradványaira bukkantak Szolnokon a Damjanich János Múzeum régészei egy üzemcsarnok építését megelőző feltárás során - közölte Kovács Péter, a feltárást vezető régész.
Országosan a Miskolci Egyetem bír a legnagyobb megtartó erővel a vidéki felsőoktatási intézmények között. Felmérések szerint az itt tanulók 70 százaléka a megyében helyezkedik el. A vidéki fiatalok érvényesüléséről is szó volt a felsőoktatási intézmény jogi karának konferenciáján, ami a tradicionális jogászbállal zárul péntek este.
Szombaton rendezték meg Miskolcon a FIRST LEGO League robotépítő és programozó verseny regionális fordulóját. A tét, a közép-kelet-európai elődöntőbe jutás volt. Hetven diák és tanár készült hónapokon keresztül a megmérettetésre, ahol idén hat csapat mérte össze tudását. Az idei jelszó a városépítés volt.
Ezerkétszáz évvel ezelőtt vert aranypénzekre bukkantak Izraelben, Tel-Avivtól délre, a Földközi-tenger menti Javne városánál folytatott ásatásokon - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Tegnap elmaradt, de ma már sikeres volt a Cheops kutató műhold fellövése, amelynek egyik legfontosabb alkatészét miskolci tudósok fejlesztették. A rakétát a dél-amerikai Francia Guyanáról lőtték fel itthoni idő szerint 9 óra 54 perckor. A műholdat a fellövés után biztonsági módba kapcsolták. Január elején kezdik tesztelni. Leghamarabb márciusban kaphatnak értékelhető információkat a tudósok.
Egy órával indulás előtt leállították az előkészületeket. Kommunikációs probléma miatt nem sikerült fellőni az űrbe azt a műholdat, amelynek az egyik legfontosabb alkatrészét Miskolcon fejlesztették. Ezzel a helyzettel a szakemberek számoltak, hiszen csak az esetek 50 százalékában sikerül az eredetileg tervezett időpontban a fellövés. A Cheops a tervek szerint szerdán indul útnak. Segítségével egyre közelebb kerülhetünk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy létezik-e élet a Földön kívül.
A Nevada állambeli Chris Long három hónappal a beavatkozást követően tudta meg, hogy a vérében levő DNS-e megváltozott, méghozzá a donoréval lett azonos. A donor pedig egy több ezer kilométerre élő német férfi, akivel mindössze néhány rövid üzenetet váltott. A beavatkozás célja az volt, hogy a beteg vérét egészségessel helyettesítsék, a vér pedig magától értetődően a DNS-t is tartalmazza. A férfit az egyik kollégája bátorította a teszt elvégzésére – olvasható a The Independent cikkében.
Mint arról már beszámoltunk, december 17-én fellövik azt a kutató műholdat, aminek az egyik alkatrészét Miskolcon fejlesztették. A műhold az úgynevezett exobolygókat vizsgálja majd, amelyek a naprendszeren kívül, vagyis idegen csillagok között keringenek. A miskolci cég egy olyan alkatrészt tervezett a műholdhoz, ami megóvja a körülbelül 200 fokos hőingadozástól. A kilövést a városháza dísztermében, élőben közvetítik majd, amire bárki elmehet.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!