Kilátó felújítás
Ütemterv szerint halad az Avasi kilátó felújítása. A létesítményt két hete felállványozták. A kávézó szinten a nyílászárókat már kiszerelték, a következő időszakban pedig elbontják majd a kilátó szintről a presszóba vezető lépcsősort és felújítják az antennák tartószerkezetét. Ha továbbra is minden a tervek szerint alakul, november közepére elkészülhet a beruházás.
Különleges fényjáték
Kedden este felkapcsolták az Újgyőri főtéren felavatott salaküst emlékmű világítását. A diósgyőri kohászatnak és vasgyárnak emléket állító alkotás különlegessége, hogy a fénytechnikának köszönhetően időről-időre megelevenedik a salaköntés pillanata.
Ösztöndíjasok évzárója
Lezárult a DVTK tanulmányi ösztöndíj program ötödik tanéve. Idén 50 tanuló nyerte el az ösztöndíjat, akik heti rendszerességgel vehettek részt tehetséggondozó foglalkozásokon, hogy fejlesszék matematika és fizika tudásukat. A program jövőre is folytatódik, kiegészülve egy harmadik területtel, az informatikával.