Ugrás a tartalomra

Felújítják a bányabaleset áldozatainak kopjafáját Perecesen

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. április 26. péntek 14:27
Május 2-án lesz az évfordulója a bányaomlásnak, amiben kilenc bányamunkás vesztette életét.
Bazin Levente a kisgyőri fafaragókkal és a megszépülő kopjafával / Fotók: Juhász Ákos

A méltó megemlékezés jegyében újítatja fel a bányászbaleset áldozatainak kopjafáját, képviselői választókerületi kerete terhére Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője, közel kétszázezer forintból. A Perecesért Tenniakarók Köre Alapítvány által állíttatott kopjafa a Barátság tér 2. szám alatt található a perecesi köztemetőben, azaz a Szent Borbála Temető közepén, ahol érkezésünkkor éppen fűnyírási munkákat végeztek. 

- A temető tavaly kapta a Szent Borbála nevet a bányászok védőszentje után. Emléknapját december 4-én tartjuk. A bányásznapon szokott koszorúzás lenni a köztemetőben. Mivel a megemlékezés őszi-téli időszakra esik, ezért most, az 1947. május 2-án, éjjel fél tizenegy körül történt bányaomlás konkrét évfordulójára újítjuk fel a kopjafát – nyilatkozta Bazin Levente önkormányzati képviselő a Miskolc Televíziónak. 

Bazin Levente a kopjafával a háttérben

- Szintén jó apropó a munkálatokra, hogy ebben az évben van a húszéves évfordulója annak, hogy Merényi József nagyon híres perecesi fafaragó, a kisgyőri fafaragó alkotókörének a tagja készítette ezt a kopjafát. Ráfért a felújítás, mert ketté volt repedve és sok hiba és torzulás keletkezett rajta az elmúlt húsz évben – fűzte hozzá. 

Elmondta, hogy a kopjafán kitisztítják a repedéseket, fával feltöltik és ragasztják. A faragásokat hozzáfaragják a fa letisztított részeihez és lecsiszolják az egész oszlopot. Végül eredeti színére lefestik az egészet. A munka valószínűleg hétfőre elkészül, amit az ország legjobb fafaragói, a kisgyőri fafaragók végeznek. Előtte egyeztettek az alkotóval is, aki egészségügyi állapota miatt nem vesz részt a felújításban. 

A szénbányászat hősei

Hetvenhét évvel ezelőtt körülbelül száz bányász tartott hazafelé műszakja végeztével a perecesi szénbánya Baross-aknájáról. A 13 szenet és 9 személyt szállító kocsiból álló szerelvény egyik teherkocsija „nyomkarimatörés” miatt kisiklott, és a Granzenstein-alagút táróíveit kiszakította. Ekkor nagy mennyiségű homok zúdult az utolsó teher- és az első személykocsira. A szóban forgó, közel 2 kilométer hosszú alagút a korban Európában a második, a világon pedig a harmadik leghosszabb bányaalagút volt – értesültünk az Észak-Keleti Átjáró Egyesület Egyszer volt, hol nem volt sorozatának második, a Volt egyszer … a perecesi bányatelep című kiadványából. 

A hős bányászoknak állít emléket

Az érintett kocsiban tizenketten utaztak, akik közül reggelre mindössze hármat sikerült élve kimenteni, illetve kiásni. A többiek nagyrészt fulladásos halált haltak. Síró asszonyok és gyermekek várták haza férjüket és édesapjukat az alagútnál – tudtuk meg. 

A bányabalesetben elhunyt: 
Domonkos Zoltán, 34 éves csillés, egy gyermek édesapja
Holli Dezső gépkezelő
Kalafusz Sándor, 23 éves csillés, állapotos felesége gyászolta
Köves József, 42 éves vájár, négy gyermek édesapja
Moócz Károly, 58 éves aknász, nyolc gyermek édesapja
Reuter József, 48 éves segédvájár, három gyermek édesapja
Sallay (Sátán) Ernő, 48 éves lőmester, négy gyermek édesapja
Visnyai János csillés

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!