Ugrás a tartalomra

A haszidizmus volt a fő téma a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Körnél

Búzafalvi Tamás
Utoljára módosítva
2023. február 17. péntek 13:17
Közel száz érdeklődőt vonzott a február 15-én megtartott Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör legutóbbi rendezvénye, amelyen Markovics Zsolt miskolci főrabbi a haszidizmusról beszélt.

zsido-muzeum-barati-kor_hallgatosag

Ötödik alkalommal rendezték meg a baráti kör előadását, korábban téma volt a kóserság, valamint Béres Attila színházdirektor a Hegedűs a háztetőn című darabról, Szunyogh László főépítész pedig a miskolci főutca egykori zsidó tulajdonban lévő házairól értekezett. A téma most a zsidó vallás egyik ágazata, a haszidizmus volt. 

A zsidó vallási irányzat alapítója a 18. században élt Baál Sem Tov rabbi, akinek tanításai alapozták meg a haszidizmus szellemi alapjait, továbbá meghatározzák a jellegzetes hosszú szakállra, pajeszre, kaftánra, harisnyára vonatkozó öltözködési előírásokat is, valamint a haszid férfiak és nők mindennapjait képező előírások is Sem Tov rabbi tanításait követik. 

A haszidizmus Magyarországon a magyar zsidóság 1868-as ortodox és neológ irányzatra való szétválását követően, az ortodoxiához állt közelebb. Vallási életük középpontjában a rebbe, a cadik, a csodarabbi áll, akihez tömegével zarándokolnak a hívek, hogy lelki bajaikra gyógyírt, anyagi gondjaikra bölcs tanácsokat kapjanak. Bodrogkeresztúrban található Reb Sájele csodarabbi sírja, több ezren zarándokolnak el minden évben Izraelből és a világ számos pontjáról haszid zsidók. 


rozgonyi-istvan_bodrogkeresztur-polg_fekvo.

Rozgonyi István, Bodrogkeresztúr polgármestere is vendége volt a február 15-i eseménynek. Beszámolt a településre irányuló zsidó zarándoklatokról és a vallási turizmus helyzetéről, és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. 
Az eseményen Kerényi Lászlónak a zsidó zarándoklatokról szóló dokumentumfilmjét is levetítették.



markovics-zsolt-rabbi_fekvo

Az érdeklődők a miskolci zsinagógában március közepéig megnézhetik - 500 forintos belépőjeggyel – a Krajczáros Alapítvány különleges kiállítását. Nagyméretű színes fotókon az európai és magyarországi zsinagógák láthatók, építészeti stílusok szerint csoportokra bontva. A múzeum is megtekinthető ezer forintos egységes belépőjeggyel, egyénileg vagy bejelentkezés után csoportosan (0620/9147 014), nyitva tartási időben: hétfőtől péntekig 10 – 16:30 között (Miskolc, Déryné utca 20.).

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!