Ugrás a tartalomra

Újra lesz régiségvásár, csak egy kicsit másképp

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 05. péntek 13:00
Két elmaradt után most újra tartanak régiségvásárt a hónap első vasárnapján. Ezen a héten a szívünknek kedves apróságok mellett egy-egy ritkább antik tárgyra ismét rátalálhatnak a vásárlók a nívós eseményen, ahol a szervezők kérik a szabályok betartását a járványra való tekintettel.

Braun István, az Erka Art Bt. üzletvezetője és a Miskolci Régiségvásár szervezője elmondta, más lesz a járvány utáni első régiségvásár. – Mivel a vásárok és piacok elindultak, mi is megszervezzük újra a régiségvásárt, természetesen óvintézkedésekkel együtt. Lehetőség lesz kézfertőtlenítésre bizonyos pontokon. Az árusoknak kötelezővé tesszük a maszk használatát, valamint egymástól másfél méterre pakolhatnak ki. A vásárlóknak is ajánljuk ezen szabályok betartását, erre tábla figyelmezteti majd őket. A takarításra pedig fokozott figyelmet fordítunk.

– Hetventől százig biztos lesz az árusok száma, bár az időjárás-jelentés mindig befolyásolja ezt is és a látogatottságot is. Reménykedem abban, hogy a vásárlók ki vannak éhezve erre a programra. Facebook-oldalunkon meghirdettük az eseményt, és már tíz-tizenötezer embert elért. Reggel 8 és délután 2 óra között lesz a júniusi régiségvásár. A továbbiakban az év szinte minden hónapjának első vasárnapján tartjuk, kivéve novemberben, mert akkor mindenszentek ünnepe lesz.

Tóth-Szabó István kereskedő már nagyon várta a visszatérést. – Én főként porcelántárgyakat, festményeket és ékszereket kínálok. Hiányzott a találkozás a gyűjtőkkel, valamint az a különleges légkör, ami ezeket a régiségvásárokat jellemzi. Szeretnénk, ha a tömeg most is hömpölyögne, de a biztonságra nagy figyelmet kell fordítanunk – mondta az árus.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!