Ugrás a tartalomra

Ars Sacra Fesztivál lesz szeptemberben Miskolcon

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. július 06. csütörtök 06:39
Az országos Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó miskolci eseménysor több mint negyven programot kínál, ezek között igazi kulturális csemegéket is, helyi kötődésű művészek közreműködésével, a város számos helyszínén.
Fotó: Kézdi Ákos

A Városháza Dísztermében jelentették be, hogy Miskolc is csatlakozik az Erdő Péter bíboros kezdeményezésére létrejött fesztiválhoz, amelynek célja, hogy felszínre hozza az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereit és a kultúra szentségét (ezt jelenti az ars sacra – a szerk.). Ennek érdekében minden év szeptemberében koncerteket, kiállításokat, színházi- és irodalmi előadásokat, gyermekprogramokat, táncos eseményeket és beszélgetéseket szerveznek országszerte. Ehhez a hazai kezdeményezéshez kötődik a Nyitott Templomok Napja is.
 
Az idei fesztivált szeptember 16. és 24. között rendezik, immár tizenhetedik alkalommal, amelyhez Miskolc is csatlakozott. A városi eseményeket beharangozó sajtótájékoztatón többek között a fesztivál szignálját is bemutatták, amely maga is miskolci alkotás. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere örömének adott hangot amiatt, hogy ezt a különleges fesztivált Miskolcon is megrendezik, az önkormányzat jelentős támogatásával. Elmondta, a felkérés első pillanatától részt vesz a fesztivál miskolci szervezésében, amit egy lehetőségnek lát a város számára, különösen ebben az évben, amely a kultúra éve is a vármegyeszékhelyen. Hangsúlyozta, Miskolcnak fontos bemutatnia, milyen kulturális és lelki értékei vannak, és milyen erős közösségei.

„A város igyekszik biztosítani a feltételeket a teljes fesztiválhoz, a nyitórendezvényhez például a Művészetek Házában, a záróhoz a Miskolci Nemzeti Színházban biztosítunk helyszínt” – mondta. 
Kiemelte, azon túl, hogy a városnak nagyszerű lehetőség megmutatnia magát ennek az országos fesztiválnak a keretében, leginkább az fogta meg, hogy a rendezvény idei szlogenje a „Keresd a békét!”. Ami nem is lehetne aktuálisabb most, amikor a szomszédban ténylegesen háború folyik, ártatlan emberek esnek áldozatául a békétlenségnek.

„Most még inkább el kell gondolkodnunk a béke fogalmán és fontosságán, és arról is, hogyan tudjuk ezt a mindennapi életünkben megvalósítani. Egy olyan világban élünk, ahol gyakran szembesülünk konfliktusokkal, megosztottsággal, és éppen ezért fontos, hogy olyan eseményeket rendezzünk, mint amilyen az Ars Sacra Fesztivál, ahol a béke üzenete elhangzik” – fejtette ki a városvezető. Rámutatott, a művészetnek és a kultúrának ereje van és összehozza az embereket, függetlenül vallási, kulturális vagy társadalmi háttértől. Ez a fesztivál arra hív minket, hogy nyitottak legyünk az új kultúrákra, megértsük azokat a vallási hagyományokat, amelyek életünket alakítják. 

„Azt hiszem, a béke nem csak egy társadalmi, politikai fogalom, a béke bennünk kezdődik. Az egymás iránti tiszteletben, a megértésben és a szeretetben gyökerezik. A fesztivál a művészeten, az inspirált alkotásokon keresztül hozzájárul a béke üzenetének terjesztéséhez. Én azt is vallom, hogy egy város értéke nem csak az épített és természeti környezet, hanem az a hagyomány is, amelyet a generációk egymásnak átadnak, és az az értékrend, amelyet közvetítenek. Ezért különösen fontos számomra a közösségek erősítése, benne a különböző vallási közösségeké is, amelyeket támogatnunk kell. Az ilyen fesztiválok arra is lehetőséget nyújtanak, hogy ezek a közösségek megmutassák magukat, és akik nem tagjai, azok is megismerhessék az ott lévő embereket, az ő érzéseiket és gondolataikat” – emelte ki Veres Pál.  

Juhász Ferenc pasztorális helynök, a Mindszenti Plébánia plébánosa, egyben a fesztivál miskolci védnöke hangsúlyozta, hogy már magában a kifejezésben, hogy ars sacra, benne van, hogy a művészet szent és az egyházi liturgiáknak, szertartásoknak évszázadok óta meghatározó eleme a művészet. „Az emberben mindig ott van a törekvés, hogy ha Istenhez szól, akkor a legszebbet, a legjobban mutassa be magáról. Úgy gondolom, a profán, világi, humanista művészetnek is köze van Istenhez vagy a szakralitáshoz. Valahol olvastam, hogy az ősbűn elkövetése után az ember rádöbbent arra, hogy mit veszített, és azóta mindig szeretnénk egy kicsit szebbnek, jobbnak látszani. Mert visszaálmodjuk azt a tökéletes állapotot - tudat alatt is -, ami akkor volt, amikor Isten megteremtette az embert. Ez fejeződik ki abban is, amikor sminket rakunk magunkra, jelvényeket, ékszereket, mert ez egyfajta visszavágyódás a Mennyországba” – mondta a plébános. 

Hozzátette, ha valami szakrális, az a béke. „Ezt sokáig nem értettem, mert egész életemet békében éltem, olyan természetes volt, mint a levegő. Ami most tőlünk keletre zajlik rádöbbentett arra, hogy a szlogen, hogy „keresd a békét!”, arra figyelmeztet, hogy a békét keresni kell, mert egy pillanat és már nincs. Nem természetes, hogy a béke van. Keresni kell, kérni kell, utánajárni kell és létrehozni. Azt remélem, hogy ez a fesztivál egy kicsit közelebb hoz egymáshoz, és rádöbbent a béke fontosságára, és arra, hogy jó lesz szeretni egymást.”

Keresd a békét!

A miskolci seregszemlén, szeptember 16. és 24. között, számos különlegességet láthat, hallhat majd a közönség, helyi kötődésű művészek előadásában és közreműködésével, emblematikus városi helyszíneken. Többek között nagyszabású közösségi napok és zenei ősbemutatók szerveződnek, hangsúlyos lesz a zene, az irodalom, a képzőművészet. 

A miskolci Ars Sacra Fesztivál megrendezését kezdeményező és részben magára vállaló Éltető Lélek Alapítvány vezetője Várhelyi Krisztina elmondta, hogy szervezetük több mint harminc éve dolgozik azon, hogy a keresztény értékeket hirdesse és átadja az embereknek. Természetes volt tehát, hogy az Ars Sacra Fesztiválhoz is csatlakozzanak, amely tavaly megtörtént, kilenc programmal, amelyek sikerén felbuzdulva ebben az évben már nagyobb fába vágták a fejszét, mintegy negyven program várja az érdeklődőket, közel négyszáz fellépővel. 

Az alapítvány 2023. február 17-én felhívást intézett a régióban működő zeneszerzőkhöz is, hogy a program szellemiségéhez kapcsolódva, „Keresd a békét!” címmel, kórusok, énekegyüttesek, kisebb zenekarok számára zeneműveket alkossanak. A felhívással egyrészt Miskolc nagy múltú kóruskultúrájának további ápolását, másrészt a miskolci, illetve a város vonzáskörében élő zeneszerzők alkotói tevékenységét és újabb szakrális kompozíciók születését kívánta a szerveződés ösztönözni. A 2023. május 12-e éjféli határidőre 12 jeligés alkotás érkezett. 


A zsűri közös döntéssel az 1., 2. és 3. díjak mellé szükségesnek talált egy különdíjat is kiosztani. Az elismerések átadása a kompozíciók ünnepélyes előadásán, a Miskolci Ars Sacra Fesztivál zárórendezvényén, 2023. szeptember 24-én (vasárnap) kerül sor – tudtuk meg Flach Antaltól, a programsorozat zenei koordinátorától, aki elmondta azt is, hogy elkészült Miskolci Ars Sacra Fesztivál saját szignálja is, amely a fesztivál szellemiségét és aktuális mottóját a hangok nyelvén tükrözi vissza. 

A zene szerzője Nagy Nándor, az idén 200. évadát ünneplő Miskolci Nemzeti Színház házi zeneszerzője, aki a miskolci eseménysorozat szervezőinek felkérésére komponált korszerű, ugyanakkor adekvát muzsikát. A 34. zsoltárból vett fesztiválmottó teljes alakjában a következőképp hangzik: „Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában!” 
A megzenésítés legvonzóbb tulajdonsága, hogy viszonylag egyszerű zenei eszközökkel fejez ki lényegi dolgokat. A bevezető „Veni creator spiritus” (Jöjj Teremtő Szentlélek) effektje után a két út közötti választás dilemmáját két harmónia ingaszerű váltakozása jeleníti meg. Ezt követően a zene – a szöveg buzdításához hűen – keresni kezdi a legjobb hangnemet, amit harmadszori nekifutásra meg is talál. Ekkor becsatlakozik a férfiszólam is, megszületik a teljesség. Innen már nem is mozdul el a zene, amelyben a refrén körkörösnek tetsző ismétlése a keresésben való állhatatosságot szimbolizálja – ismertette az alkotó. 

A fesztiválbeharangozó eseményen jelen volt az Ars Sacra Alapítvány elnöke, az országos fesztivál főszervezője Dragonits Márta, valamint Hortai Rita, a fesztivál irodalmi programjainak felelőse és Máger Ágnes festőművész, Miskolc Díszpolgára, a fesztivál képzőművészeti programjainak felelőse is, akik néhány mondatban tájékoztatták a megjelenteket a szervezés aktuális állásáról. A további részleteket folyamatosan közzéteszik a szervezők az Éltető Lélek Alapítvány Facebook oldalán és az Ars Sacra Alapítvány honlapján.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!