Már csecsemőkorban fejlődik az öntudat, hiszen a szülei szemével látja önmagát. A kicsi fejlődő önértékelését mindennél jobban befolyásolják szavaink és tetteink. Minden arckifejezés, hangszín, testbeszéd leképeződik és elraktározódik a memóriájukban. A dicséret, bármennyire is apró, büszkévé teszi. Ezért fontos, hogy sose másokhoz hasonlítsuk, hanem mindig csak önmagukhoz, hiszen így kerülhetjük el, hogy értéktelennek érezzék magukat, akár csak egy pillanatra is. Fontos, hogy gondosan válogassuk meg a szavainkat, és mutassunk együttérzést. Erősítsük meg őket abban, hogy bárki követhet el hibát, akkor is szerethető. Sőt! Már a totyogókat is megbízhatjuk kisebb feladatokkal, amit önállóan végezhetnek el, nézzük meg, mekkora öröm is az számukra!
Mi, felnőttek sem szeretjük, ha valaki bírál vagy kritizál bennünket, akkor egy kisgyermek hogyan érezheti magát vajon? Ezért törekedjünk minden nap dicsérni. Legyünk bátran nagylelkűek a szóbeli jutalmakkal, hiszen ez segíti őket abban, hogy jók lehessenek, és nem utolsósorban önmaguk. A rend, a rendszer már a kicsi gyermek életének is ad egy keretet, segíti az önkontroll gyakorlásában és az elfogadható viselkedés kialakításában. Teljesen rendben van, ha ezeket néha próbára teszik, hiszen így fejlődnek, azonban ezek a keretek adják meg az esélyét annak, hogy felelősségteljes felnőtté váljanak. Ebben alapvető fontosságú a következetesség is, ami nekünk sem egyszerű a rohanó mindennapokban.
Járjunk jó példával elől, így váljunk példaképpé, hiszen a kisgyermek figyel. Érzékei igazán kifejlettek, és a látottakból táplálkoznak. Ha azt szeretnénk látni, hogy tisztelettudó, barátságos, őszinte, kedves és toleráns, akkor nekünk is így kell viselkednünk vele. Fontos azonban, hogy tudjuk, nem várhatjuk el tőle, hogy azért csináljon valamit, mert mi azt mondtuk neki. Szükséges ehhez némi magyarázat, amire szánjunk időt, így biztosítjuk az ítélkezésmentességet és későbbi konfliktuskezelést is. Elvárásaink is legyenek egyértelműek, csakúgy, mint a következmények. Gondolkozzunk és cselekedjünk velük együtt. Mi több, az óvodások, ha hisszük, ha nem, képesek javaslatokat is tenni. Ha erre van lehetőségük, sokkal motiváltabbak lesznek a végrehajtás folyamatában is.
Fontos, bár nehéz is rugalmasnak lennünk. Előfordulhat, hogy módosítanunk kell a nevelési stílusunkon is, ha úgy kívánja az élet. Talán túl magas elvárást támasztottunk a kisgyermekkel szemben? Magán a környezeten kell változtatnunk valamit, hiszen sokszor az is elég egy–egy szélsőséges viselkedés tompításához? Ha egy alig kétévesnek folyamatosan nemet mondanunk, akkor érdemes a korlátokon változtatni, mivel ez nemcsak őt, de minket is frusztrálhat. Ahogy pedig cseperednek, érdemes az attitűdünket átgondolni, mert egy–két év múltán már nem biztos, hogy a jól berögzött sémák is ugyanolyan hatékonysággal működnek majd. Nézzünk szembe vele – egyikünk sem tökéletes szülő. Vannak erősségeink és gyengeségeink. A legfontosabb az, hogy felismerjük a következetesség fontosságát, miközben reális elvárásokat támasztunk nemcsak a kisgyermekünkkel, hanem saját magunkkal szemben is.
Szánj időt a nevelésre, tégy emellett olyan dolgokat, melyek töltenek és boldoggá tesznek! Attól, hogy a saját jólétedre is figyelsz, még nem leszel önző. Gondolj csak bele, a kicsi azt látja, hogy törődni magunkkal érték. És mindenekfelett: bocsásd meg magadnak, ha úgy érzed, hibázol.
