Ugrás a tartalomra

Jól halad a munka az Avason

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. június 20. kedd 15:12
Nagy elánnal folynak a munkálatok az Avas-tetőn, hatalmas földgyalu mélyíti ki a kilátó mellett az új kereskedelmi és vendéglátó egység helyét és markoló pakolja a kitermelt földet az egymás után érkező kamionokra. A munka a tervezett ütemben halad, erről győződtek meg a Velünk a Város frakció tagjai a keddi bejárásukon.
Fotók: Mocsári László

Ahogy arról korábban beszámoltunk, három projekt indult párhuzamosan az Avas fejlesztésének részeként; az Avasi kilátó és a Horváth-tető felújítása, valamint az Avas-tető fejlesztése. A városi képviselők által kedden bejárt terület az utóbbi beruházáshoz kapcsolódik, amely a Mendikás út és a Perczel Mór utca között található déli domboldalon valósul meg. A korábban megkezdett és részben már elkészült Horváth-tetői kivitelezéshez szerves folytatásként kapcsolódnak majd az új vendéglátó és kereskedelmi egységek, valamint az idelátogatókat kiszolgáló komfortpontok.

A területen hét különböző sétány is található, amelyek biciklizésre alkalmas hálózatot, valamint sétálásra kialakított útvonalakat alkotnak. Miklós Viktor a miskolci polgármesteri hivatal főosztályvezetője a munkaterület bemutatásakor elmondta, hogy ezek alapjai eddig is megvoltak az érvényben lévő szabályok szerint új nyomvonalakat nem lehet kialakítani, a régi járdákat, sétányokat újítják majd meg egy következő pályázatból, zömüket környezetbarát, vízáteresztő burkolattal. 

A főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy a március óta felújítás alatt lévő kilátó közvetlen szomszédságában, részben a korábbi parkoló helyén, egy kereskedelmi és vendéglátóipari egység kerül kialakításra közel hatszáz négyzetméteren. Ehhez kapcsolódva építenek két komfortpontot – mosdó, pelenkázó helyiségeket –, és egy információs pontot is az idelátogatók számára. Az egyik komfortpont a Horváth-tető aljában, a másik a Perczel Mór utca közelében, a sétaútvonalak mentén található majd. A régi kilátó-kávézó is megőrzi funkcióját, az üzemeltetésre új pályázatot ír ki az önkormányzat. 

„Mindezen beruházásokkal párhuzamosan megindítottunk egy új közbeszerzési eljárást, amely júliusban zárul, a Mendikás út felújítására és szélesítésére, valamint egy gyalogos és kerékpáros sétány kialakítására a busz végállomástól a kilátóig. Ennek a beruházásnak a része lesz egy nyolcvan férőhelyes parkoló létesítése a kereskedelmi egység előtt. Erre szükség lesz, hiszen a megújult Avason minden bizonnyal jelentősen megnövekszik majd az autós és a gyalogosforgalom” – részletezte Miklós Viktor, akitől azt is megtudtuk, hogy olyan turista csalogató elemek is készülnek, mint egy szánkópálya és egy látványszőlészet, sok egyéb attrakció mellett. 

Hozzátette: „Ha a már folyamatban lévő három és a tervezett negyedik beruházás is elkészül, amelyre a közbeszerzést már elindítottuk, akkor mondhatjuk azt, hogy egy komplex fejlesztés valósult meg az Avason.” 

A bejáráson részt vevő Szopkó Tibor alpolgármester elégedett volt a látottakkal, ahogy a frakció jelenlévő képviselői, Simon Gábor és Szarka Dénes önkormányzati képviselők is. Az alpolgármester elmondta, hétről hétre látja a folyamatos előrehaladást és fejlődést. Jól látható, ahogy halad a munka. „Ma a frakciónk vezetését hívtam ide, hogy közösen nézzük meg a kivitelezést, hiszen a várost vezető Velünk a Város frakció elkötelezett az Avas fejlesztése mellett. Úgy gondolom, hogy nem csak a nyilvánosságnak, hanem nekik is tartozunk azzal, hogy folyamatosan beszámolunk a munkák aktuális állásáról. A jelenlegi információim alapján úgy tűnik, hogy minden elkészül majd határidőre. Azt mondhatom, hogy ez a nagyszabású beruházás lesz Miskolc fejlesztéspolitikájának egyik ékköve” – szögezte le. 

Az alpolgármester kiemelte, hogy sokat várnak a kilátótól és a megújult Avas-tetőtől, az önkormányzat vezetői és képviselői továbbra is rendszeresen kilátogatnak a munkaterületekre és ellenőrzik a munkálatokat, és ha kell be is avatkoznak a szerződések pontos betartása érdekében. 

Kattintásra galéria nyílik!

Az eddig megkezdett munkálatok az ütemtervek szerint haladnak, az első három projekt várható befejezése ez év végén lesz. A negyedik, a sétányokat, járdákat, bicikliutakat érintő is elindulhat jövő márciusban, amennyiben a pályázási feltételek adottak lesznek. Ha igen és sikerül időben elkezdeni ezt a felújítási fázist is, akkor 2024 végére megújulhat az egész Avas. A kilátófelújítás talán leglátványosabb eleme volt a csúcson lévő elem leemelése óriásdaruval, ezt a város sok lakója követte fokozott figyelemmel. Most csütörtökön a visszaemelésre kerül sor jó idő esetén, amely legalább olyan látványos lesz, mint a leemelés.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!