Tragikomikus történet egy már nem olyan fiatal férfiról és mindazokról, akiket magával sodor pénzügyi és családi problémák közepette tomboló életközepi válságával. Közben nem spórol az öngúnnyal, kendőzetlenül ránk zúdítja a depresszió és kilátástalanság felemésztő és egyben röhejes korrajzát. Az életkedv elvesztésének lélektani burleszkje. Egy személyes apokalipszis, és ami ezzel jár - írja beharangozójában a Miskolci Nemzeti Színház.  Mindezt Szabó Máté viszi színre Miskolcon Gáspár Ildikó és Páll Antal szövegkönyvének felhasználásával, melyet Perczel Enikő dramaturggal közösen dolgoztak át.

– Szerintem - ebben a történetben - a humor a következmény, és nem a cél. Ma a komédia egy kétségbeesett piaci fogalom, de ebben az esetben, ez a fajta írás, ez a rendkívül indirekt fogalmazásmód tartalmazza az emberit, és abban szükségképpen kell, hogy legyen humor. Benne van egyfajta tragikomikus nyomorultság, a röhejességtől való félelem közepette való nevetségessé válás, és ez adja a komikumát olykor Csehov művének – mondta Szabó Máté rendező.

- Folyamatos önmegkérdőjelezés van Ivanovban; az önmaga személyisége által túlterhelt figurának a „vergődése” bontakozik ki előttünk. Ezzel kapcsolatban pedig folyamatosan azokat a véleményeket látjuk, amelyek verbalizálják azt, hogy ő miben gyanús vagy bűnös, és tulajdonképpen ő is megfogalmazza ezt saját magáról. Teljesen kimondatlanul körvonalazódik valamilyen fajta etikai elképzelésünk arról, hogy mik a mozgatórugói ennek a figurának - fűzte hozzá. 

Sok esetben a mi magunk cselekedeteinek is van egy olyan olvasata, ami negatív, akár más emberek, akár a magunk szemében. Ugyanakkor mégis van egy olyan nézőpont, ami felmenti az embert. Sokszor nem lelünk rá erre a nézőpontra. Sokszor a minket szerető ember tükrében vagyunk képesek ezt a nézőpontot észlelni, és ebben a történetben tulajdonképpen Csehovnak a szeretete, amivel megírja ezeket a figurákat, az, amivel tekintünk ezekre az emberekre, akik nem szeretik saját magukat – részletezte a rendező.

Az előadás díszlettervezője a Jászai-díjas Khell Csörsz így fogalmaz: "színházi próbatér tárul a nézők elé az oldalt és hátul elhelyezett díszletelemeknek, bútoroknak köszönhetően, Ivanov lakhelye pedig egy kimetszett rész, amibe bele van sűrítve az ő élettere."