Ugrás a tartalomra

Valami régi, valami új, valami Harsányi

Bájer Máte
Utoljára módosítva
2024. február 17. szombat 10:35
Idén tavasszal új játszóhellyel bővül Miskolc színházi palettája. A helyszín ismerős lehet, a funkció azonban ropogós.
Osztie Tibor képgalériája az eseményről

A TTH színpadnak a Tudomány és Technika Háza ad otthont – amire a névből is következtetni lehet. A három betűből azonban az még nem sejthető, milyen irányvonalat is képvisel majd a játszóhely. Erről szerda délután, egy sajtótájékoztató keretében beszéltek a projekt résztvevői.

- A cél, hogy a város kulturális kínálatát gazdagítsuk a hazai színházi élet élenjáró előadóinak meghívásával – vezette fel a témát Hajdú László, az Expert Társaságok többségi tulajdonosa, aki a mecenatúrát biztosítja a vállaláshoz. Elmondta azt is, miképp fogalmazódott meg az ötlet, hogy új színházi tér nyíljon a városban.

- Sokat olvastam a Rudolf Hess tízparancsolata című darabról, amiben a Miskolci Nemzeti Színház ismert alakja, Harsányi Attila játszik - monodráma lévén egyedül. Mivel azonban a művet az Aradi Kamaraszínházban vitték először színre, és tudtommal soha nem hozták még el Miskolcra vagy a környékre, egészen Aradig kellett volna utaznom, hogy láthassam. Felhívtam tehát Attilát, elmondtam, van egy háromszáz fős színháztermünk. Megkérdeztem, el tudná-e képzelni, hogy a Tudomány és Technika Házában adja elő ezt a darabot. Neki pedig tetszett a gondolat. Kiderült, hogy sok ötlete van, milyen más előadásokat lehetne még idehívni.

Hajdú László szerint a TTH színpad adottságai pont olyanok, amik kiegészíthetik a Miskolci Nemzeti Színház profilját, így nem vetélytársai lennének a teátrumnak, hanem kipótolnák az ott folyó művészeti tevékenységet.

- Legfeljebb három fős darabokban gondolkodtunk. Ezen felül nincs más megkötés. Alapvetés, hogy a magántőke finanszírozza ezeket az előadásokat, a művészeti koncepció kialakítása pedig Harsányi Attila feladata. Szeretnénk, hogy gyakrabban lehessen találkozni országos hírű, általában Budapesten tevékenykedő színművészekkel. 

Első körben egy tavaszi és egy őszi szezonnal térképeznék fel az igényeket. Utóbbinak még nincsen műsorfüzete, azt viszont, hogy tavasszal milyen előadásokat láthatunk a TTH színpadon, már lehet tudni - erről később írunk részletesen.

Köztünk járnak, köztünk játszanak

- Olyan kulturális teret szeretnénk létrehozni, ahol közelebb kerülnek a művészek a közönséghez – fejtette ki a koncepciót a művészeti tartalomért felelős Harsányi Attila.
- Eloszlatnánk azt a hitet, hogy ők egy távoli univerzumban, tőlünk függetlenül léteznek. Szeretnénk megmutatni, hogy ezek az ismert színészek is köztünk járnak, és le lehet ülni beszélgetni Jordán Tamással ugyanúgy, mint például Laár Andrással. Mindezt az előadás után egy pohár bor mellett, és személyesen velük megbeszélni azokat a témákat, amiket fél órával korábban a színpadon feszegettek.

Az alapítók bíznak abban, hogy előbb-utóbb közösség alakul a játszóhely látogatóiból. Éppen ezért

ajánlják, hogy az előadások előtt mindenki legalább fél órával érkezzen, ugyanis kávéházi hangulatú kötetlen beszélgetést, borkóstolást terveznek a színházi alkalmak felvezetéseként.

A város és a színház

A projekt kitalálói úgy gondolták, ahhoz, hogy a koncepció sikeres legyen, két szereplőt nem szabad megkerülni: a TTH színpad így nem csak az önkormányzat, de a Miskolci Nemzeti Színház támogatását is élvezi.

- Két évvel ezelőtt fogadtuk el Miskolc kulturális stratégiáját. Ebben hosszú távú célokat is megfogalmaztunk. Szerettük volna kézzelfoghatóvá tenni ismét, hogy mit jelent, amikor a kultúra várost épít – fogalmazott Varga Andrea alpolgármester, aki ezután párhuzamot állított a helyi kőszínház kétszáz évvel ezelőtti alapítása, és a TTH megnyitása között: mindkét esetben a város lakói támogatták, hogy a tehetség Miskolcon maradjon – mostani esetben, hogy a magyar színjátszás kiemelkedő alakjai Miskolcra jöjjenek, ha csak egy-egy előadás erejéig is.

- Rendkívül fontos, hogy az együttműködés, a közös gondolkodás és a szakmai minőség egy helyen összpontosuljon: ez a legfőbb üzenete a mostani eseménysorozatnak is - emelte ki Varga Andrea.

"Szuper"

Béres Attila színházigazgató a tőle megszokott könnyed, mégis szemléletes módon biztosított mindenkit afelől, hogy a TTH színpadban nem vetélytársat, hanem szövetségest lát.

- Egy modern városban szerintem nem kizárólag a munka jelenti a megtartóerőt. Legalább olyan fontos, hogy az embereknek legyen hol eltöltenie a szabadidejüket is. Egy jó városban azon túl, hogy dolgozunk, élünk is: van mit csinálni, vannak programok – véli Béres Attila
- Ha megkérdeznék tőlem, hogy jó lenne-e, ha tíz színház lenne Miskolcon, azt mondanám, szuper volna. Ha kétszáz koncerthelyszín nyílna, jó lenne? Szuper! Ha tíz Michelin-csillagos étterem lenne, az milyen volna? Szuper! Miért?

Mert lenne egy város, ami tényleg a kultúráról szól

– indokolta meg a direktor, miért támogatja a Miskolci Nemzeti Színház a TTH színpad működését.

A nagy nevek lehívása mellett cél a helyi csillagoknak is nagyobb teret biztosítani, erre külön ötlettel készültek Harsányi Attiláék egy havonta jelentkező előadással.

Amikre biztos, hogy válthatnak jegyet az érdeklődők a tavasz folyamán:

április 15. Rudolf Hess tízparancsolata /Harsányi Attila
április 29. Szélell Szemben /Jordán Tamás
május 06. Már majdnem az, de még nem /Laár András
május 13. Háttérsztorik /a Miskolci Nemzeti Színház Művészei
május 27. Hallgatni akartam /Hegedűs D. Géza

A fenti előadásokra a jegyek a tixa.hu oldalán és a technikahaza.hu felületen már most elérhetőek
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!